
Zámbó Krisztián bejelentette, vége: „Úgy döntöttem, hogy lezárok, egy korszakot”
Nagyon fájó volt meghozni ezt a döntést.

Nagyon fájó volt meghozni ezt a döntést.

Az egykori villalakónak nagy szenvedélye a foci, így nem is csoda, hogy szabadidejében is ezzel foglalkozik. Aurelio megszerezte a sportorvosi igazolását is, így már nemcsak edzésen, hanem a meccsen is rúghatja majd a gólokat.

A színésznő-műsorvezető már számos helyzetben megmutatta, mire képes. Köllő Babettnek most egy teljesen új helyzetben kell kipróbálnia magát, azonban sem az újdonság, sem a rendszerben való gondolkodás nem tudja megzavarni.

A Jászai Mari-díjas művészt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Mihályi Győző halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Nagyon szeretné, hogy minden olyan legyen, mint korábban.

A családtagok is kifejezték lesújtottságukat.

Televíziós vagy filmsztár szeretett volna lenni, de a sors más utat szánt neki. Ezzel idővel sikerült Gergely Róbertnek megbékélnie, s megtanulta azt értékelni, amit kap az élettől.

Elképesztően dögös fotókat mutatott.

A rajongók még mindig nem tudják elfogadni, hogy nincs többé.

A híres olasz gasztroszakember soha nem rejtette véka alá a gyengeségeit, például hogy majdnem mindenhonnan elkésik. Gianni most el is mondta, hogy mit kell a feleségének, Zitának elviselni mellette.

Határozottan fejtették ki a véleményüket.

Nem köntörfalazott.
Íme a galéria.

A nézők erre nagyon nem számítottak.

Nehezen fogadta az énekesnő a kritikát.

Egy országot nyűgözött most le.
599
1975
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.