RETRO RÁDIÓ

A Medián szerint a Fidesz vezet a baloldali közös listával szemben





Jelentős előnyre tett szert a Fidesz–KDNP a baloldallal szemben – derült ki a Medián legfrissebb kutatásából.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.12.
felmérés

A Medián szerint a teljes népességen belül a Fidesz 40, a baloldali szivárványkoalíció pedig 36 százalékon áll – ismerteti az Origo.

A baloldalon belül az erőviszonyok így néztek ki áprilisban a Medián szerint: Jobbik 11, DK 7, Kutya Párt 4, LMP 2, MSZP 2, Mi Hazánk 1, Párbeszéd 1 százalék. Az áprilisi adatokból az is kirajzolódik, hogy talán a korábbiaknál is élesebbek az egyes társadalmi csoportok szavazási szándékaiban mutatkozó különbségek. A 30 év alattiak körében nagy többségben vannak az ellenzék szimpatizánsai, a magasabb évjáratokban aztán kiegyenlítődik a verseny, 40 fölött pedig már a kormánypártiak vannak jóval többen. A koronavírus-járvány harmadik hullámából a baloldal nem tudott politikai szempontból profitálni az elmúlt napok közvélemény-kutatásainak átlagai alapján. A Fidesz ezzel szemben erősödni tudott, ami annak köszönhető, hogy az emberek többsége elégedett a járványkezeléssel és az oltási programmal is. Biztató jel a kormány számára, hogy a újraindításnak köszönhetően várhatóan javulni fog az emberek közérzete is, ami további erősödést hozhat a kormányoldal számára – írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője a kutatás kapcsán.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás