
Sokkoló felvételek: forró vízzel locsolta le a négyéves gyereket és nagymamáját egy szomszéd
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Fekete-Győr beszédében hatalmas néptömeget vízionált az ellenzéki demonstráción, ahol max. „őrsgyűlésnyi” ember jelent meg.
Október 23. alkalmából a hatalmas tömegeket megmozdító jobboldali megemlékezés mellett utcára hívta híveit az ellenzék is, ezzel is demonstrálva erejét. A rendezvényen Fekete-Győr András is beszédet mondott, aki arról áradozott, hogy mennyien gyűltek össze és hogy a tömeg egészen a Kodály köröndig húzódik.
A valóság ennek bőven ellent mondott, a politikust még a saját baloldali újságírói is megcáfolták posztjaikkal.
„3 békemenetes busznyi ”tömeg„. Fidesz - Összefogás KO” - írta például Dévényi István.
„És akkor most ismertetjük, hogy kik jelentek meg az ellenzéki tüntetésen. Név szerint”- élcelődött ugyanakkor Hont András újságíró.
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Koporsóműhelybe és meghiúsult esküvő nyomaira bukkantak.
Hihetetlen mennyibe került egy pizza 2002-ben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.