
Ezzel a csodajárgánnyal érkezett meg idén a Mikulás - Videó!
A rendőrpalota előtt parkolt le, onnan szállt ki a maszkos Mikulás.
A rendőrpalota előtt parkolt le, onnan szállt ki a maszkos Mikulás.
Botanikus kert, egy újabb kutyás élménypark és a két kilométeres futókör is részét képezi majd a hatalmas parknak.
A Budáról Pestre vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.
Maszkautomaták lepték el a legnagyobb bevásárlóközpontokat, 200 forintért orvosi, 500-ért mintás maszkot is vehetnek az emberek.
A Metropol megkapta a megdöbbentő adatokat, az elmúlt öt évben 664 alkalommal tettek emiatt bejelentést a rendőrségen.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd ellen, mert többször is vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát.
A gőzerővel haladó felújítási munkálatok során a 8200 négyzetméteres tetőszerkezet teljesen megújul.
Mutatjuk, melyik XIII. kerületi utcákban várható fennakadás a nap során.
Október 25-től a főváros északi és keleti régiója között vehető igénybe a szolgáltatás, egyelőre tesztjelleggel.
Mutatjuk hol számíthatnak munkálatokra a fővárosban.
Vízművesek lepik el Budapestet.
Ma délelőtt a Váci úton a Lehel piac előtt történt a vérfagyasztó baleset.
Elképesztő mennyiségű drogot foglaltak le.
Mintegy 100 millió forintot érő, különféle kábítószert találtak egy újlipótvárosi lakásban a rendőrök.
Leesett a lépcsőn egy középkorú nő az 1-es villamos Lehel utcai megállójában.
Vasárnap reggel szörnyű öngyilkosság rázta meg a fővárost.
A Lehel piaccal szemben kábult drogosok üldögélnek. Nem tudnak magukról, megszűnt a kapcsolatuk a külvilággal.
Ingyenes koncertekre mehetünk október elején. A VII. és a XIII. kerületben is fellép a Fesztiválzenekar.
Közös örömzenélés várja késő este a zenekedvelőket, a Budapest Jazz Clubban.
Kétnapos vegán piac a város tetején, vegán street food kánaán a Westend tetőkertjén.
Egyhetes nemzetközi zenei fesztivál Budapesten.
13
14
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.