
Fontos dátumra figyelmeztetik a budapestieket
Ezek a fontos dátumok minden fővárosi lakost érintenek.

Ezek a fontos dátumok minden fővárosi lakost érintenek.

Az egyik kerületi lakos figyelmeztette lakótársait.

A balesetben egy nő súlyosan megsérült.

Nem akármilyen ruhát ölthetett magára Mekk Elek.

Fában rejtőző macskát fotóztak a II. kerületben

A nap legfontosabb várost érintő információi egy helyen.
Olyan feladatokért fizettek több tízmillió forintot, amiket házon belül is meg tudtak volna oldani.

A nap legérdekesebb városi hírei egy helyen.

Újra közlekedik a Mikulásvonat a Gyermekvasúton.

A Fővárosi Közterület-fenntartó idén december 2-áig viszi el utoljára a zöldhulladékos zsákokat, utána várhatóan márciusig nem.

A hétvégén advent első vasárnapjával kezdetét veszi a karácsonyi időszak és egy fontos adományprogram is elindul. Íme a hétvége tudnivalói.

November 22-én átadják az év bejglije címet, de ma búcsúznak el a „Bádog Gundel” tulajdonosától is. Íme a nap legfontosabb tudnivalói.

Több villamos- és HÉV-járat közlekedése is módosul, de lezárásokra is kell majd számítani futballmeccs miatt. Íme a hétvége tudnivalói.

Miután leközöltük egy olvasónk fotóit, maga a II. kerületi polgármester, Őrsi Gergely írta meg nekünk az oszlop történetét, köszönjük!

Az utolsó köreiket róják a legendás 280-as Ikarusok, de lesz ma véradás és jótékonysági vásár is. Íme a nap legfontosabb információi.

Valaki úgy gondolta, hogy a szürke oszlopokat egy kis élettel dobja fel és kötött rá egy oszlopvédő ruhadarabot. Ez a hidegben jól fog jönni!

A Metropol összegyűjtötte, hogy milyen határidő sürgeti a diákokat, illetve hogy a szülőket milyen fontos képzésre várják.

A fővárosban néhány jégpálya megnyitott és nemsokára még több helyszínen korizhatunk majd. Mutatjuk, hogy hol mennyit kell fizetni.

A közterek muskátlijaiból fogadtak örökbe több százat a II. kerületi önkormányzat felhívásának köszönhetően.

A Metropol összeszedte a hétvége legfontosabb tudnivalóit, hogy mi történt 66 évvel ezelőtt, és hogy milyen programokra érdemes ellátogatni.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja idén vasárnapra esik. Ha útnak indulnál, ezekre mindenképpen figyelj oda.
2
13
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.