
Emberek közé hajtott egy autós, legalább 15-en megsérültek a belvárosban – közölte a müncheni rendőrség
A rendőrség elfogta a sofőrt.

Varga Barnabástól tartanak a csehek, a Premier League korábbi csatára dicsérte
Fontos összecsapás előtt a Fradi.

Ekkor érkezik Magyarországra a szibériai hideg – A Balaton is be fog fagyni
Február közepén keményít be igazán a tél.

„IQ-tesztet csináltatok a férfiakkal az első randin – minden kiderül belőle”
A fiatal amerikai modell egy ugyanolyan okos férfira vágyott, mint amilyen ő is.

„Majd este nézzétek meg!” – Kubatov Gábor az év meccsére készül
A nyolcaddöntő a tét.

Valóságos szeretetcunami zúdult a Séfek séfe távozójára, Wolf Andrásra
Sokkolta a rajongókat, amikor kiderült, hogy a TV2 gasztroműsorának triumvirátusából hat év után távozik Wolf András. A Séfek séfe sztárjai, Krausz Gábor és Vomberg Frigyes mellé ráadásul egy női séf érkezik, aminek híre alaposan felkavarta az állóvizet.

Robbanás történt a bevásárlóközpontban, halottak is vannak – Megrázó videó
A tragédia miatt sürgős kivizsgálást rendeltek el.

L.L. Junior exe bevallotta, nem tudja kezelni…
A népszerű énekes és Dárdai Blanka két évig alkottak egy párt, de már külön utakon folytatják. L.L. Junior exe azonban most őszintén vallott egy TikTok-videóban.

„Vesztes” – Kíméletlen ítéletet mondtak Marco Rossi kulcsjátékosáról a topligában
Schäfer Andrásnak sokadjára is meg kell küzdeni a helyéért.

„Mielőtt újságcikk lesz belőle” – Nézd, kivel fotózták Házasság első látásra Brumit!
Hoppá! Ez a Reni nem az a Reni!

Gelencsér Timi bikinis fotója felforrósítja a hideg téli napot
A gyönyörű modell párjával az egzotikus Aruba szigetére utazott. Gelencsér Timi érthető módon szinte egész nap szexi bikiniben élvezi a trópusi meleget, amiről szívesen oszt meg fotókat követőivel.

Kezdődik a Flórián téri felüljáró felújításának előkészítése: már most forgalmi változásokra kell számítani!
Mutatjuk hol és milyen változásokra kell számítani!

Index: bennfentes kereskedést követhetett el Magyar Péter
Illegális információkkal keresett sok pénzt.

Váratlan fordulat: Vastag Tamás kibékült gyermekei édesanyjával
Tavaly robbant a hír, hogy az énekes és egykori párja már jó ideje szakítottak és a kapcsolatuk menthetetlen. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy Vastag Tamás élete romokban hever, de mára az énekes sokkal jobban van. Sőt bevallotta, hogy gyermekei anyukájával is kibékült.

„A karjaimban halt meg a 7 napos kislányom, erre az orvosok rajtam gúnyolódtak”
Teljesen sokkot kapott az édesanya, amikor meghallotta, min gúnyolódnak az orvosok.
2259
8749

