
Félnek a Havanna lakótelepen élők, újra lecsapott a rém
A 9. emeletről dobálózik a havannai rém.

„Rettenetes, mint mindig” – durván beleszálltak a rajongók Meghan Markle-be
Ismét kemény kritikát kapott Harry herceg felesége.

Arne Slot nem kertelt, őszinte véleményt mondott Szoboszlairól
Sajnálja a magyar középpályást.

Bizsergető érzés – azt hitte, a stresszes munka gyötri: agydaganatot találtak az édesapánál
Nagyobbat nem is tévedhetett volna az apuka.

Horror a budapesti iskolában: ollóval támadt az osztálytársára egy diák
Az eset kapcsán vizsgálatot indítottak.

Kést rántott a 16 éves fiú a plázában: két embert is megölt
Az elkövető indítékai egyelőre nem ismeretesek.

HEL Renáta elmondta: ilyen a kapcsolatuk Brumival
Napok óta foglalkoztatja a közönséget, hogy vajon mi van a Házasság első látásra két szinglivé lett szereplőjével, aminek végére most az összehozott pár hölgy tagja adott választ. HEL Renáta, azaz Nagy Renáta elárulta, mi van közte és Brumi, vagyis Wollner Péter között.

Négyféleképpen is lehet ingyen felvenni a számlánkról pénzt: mutatjuk a módszereket!
Idén januárban történt némi változás.

Súlyos vonatbaleset történt: leszállították az utasokat
Az érintett szakaszon vágányzár van.

Ez válthatja fel a sült kolbász szagát az aluljáróban – Videó
Miközben Karácsony betiltja a sütést az aluljáróban...

Borzalmas percek Biatorbágyon: Körforgalomban lángolt a kocsi – ez történt a szerencsétlenül járt sofőrrel
A Skoda a körforgalom közepén gyulladt ki.

Szarvas Andi még ezt is megteszi születendő gyermekéért
Az egykori szépségkirálynő elképesztő odaadással készül az anyaságra. Szarvas Andi még egy különleges tanfolyamon is részt vett.

Ilyen telek voltak régen Magyarországon
Összegyűjtöttük az elmúlt évtizedek képeit, melyeken jól látszik, hogy milyen elképesztő mennyiségű hó hullott egykor.

Micsoda ünneplés: luxusajándékkal lepte meg kislányát Bódi Csabi – Videó
A népszerű zenész két gyermeke is Valentin-napon született, így a család számára egészen mást jelent február 14. Bódi Csabi meg is mutatta, hogyan kell elképzelni náluk ezt a napot!

Leslie Mandoki nemcsak díszvendégként vett részt a Cinema for Peace Gálán
A társadalmi felelősségvállalás kiemelten fontos a zenész számára.

„Az ország legjobb kapusáról beszélünk” – Szűcs Lajos nem kertel a Fradiról
A Ferencváros a Viktoria Plzen otthonában lép pályára.
2229
8749
