
Leszakad az ég: az egész országra riasztást adtak ki
Vagy a verejtéktől, vagy a zivatartól leszünk csuromvizesek
Nem a szél és nem a csapadék fog első körben gondot okozni pénteken.
Örülünk vagy sem: nem változik nagyon az időjárás csütörtökhöz képest a hét utolsó munkanapján. Marad a jellemzően felhős időjárás, néhol hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A felhőzetből északkeleten néhol zápor is előfordulhat. Ugyanakkor a szél újra élénk, erős lesz, főként a Tiszától nyugatra.
Habár a hőmérséklet marad 4–9 fok körül, a Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. oldalán három vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki tartós, sűrű köd miatt péntekre. Míg csütörtökön Baranya, Somogy és Zala vármegyében okozott gondot a köd, és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében ónos eső miatt adtak ki riasztást, péntekre a délkeleti vármegyékben okafogyottá vált a veszélyjelzés, ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye mellett újabb vármegyék (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) kaptak citromsárga riasztást – tartós, hat órát meghaladó és a látástávolságot pár száz méterre csökkentő köd miatt.
Ami a folytatást illeti, a Köpönyeg.hu meteorológiai portál előrejelzése szerint szombaton és vasárnap folytatódik a változóan felhős idő, számottevő csapadék nélkül. Az északnyugati szél egész hétvégén erős, olykor viharos lesz. Kora tavaszias idő lesz 9–14 fok körüli maximumokkal.
Hétfőn erősen felhős időre van kilátás, eső nem lesz. Ugyanakkor a nyugati szél viharossá fokozódik. 12–15 fokos csúcshőmérséklet várható.
Vagy a verejtéktől, vagy a zivatartól leszünk csuromvizesek
Változékony, enyhén meleg idő várható a hétvégén.
Ilyen melegre muszáj előre felkészülni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.