
Ez a csillagjegy most fontos információkhoz juthat a jövőre nézve
A Skorpióra még ráfér a pihenés, a Vízöntő jó úton halad.
Napi horoszkóp – 2024. január 2., csütörtök
Kos (03. 21. – 04. 20.)
Meg kell őriznie a higgadtságát, ha helyt akar állni valamilyen fontos feladatban az év első munkanapján. A bolygók nagy kihívások elé állíthatják, és bizony akadnak emberek, akik mindenáron meg akarják ingatni az önbizalmában. De a Hold és a Jupiter fényszöge támogatja mindenben.

Bika (04. 21. – 05. 20.)
A Hold és a Jupiter támogatja, hogy igazán erősnek, céltudatosnak és legyőzhetetlennek érezhesse magát. Jó, hogy ez a kisugárzásán is meglátszik. A napi horoszkóp szerint ezzel a határozottsággal meggyőzheti azokat, akik esetleg kételkedtek eddig önben.
Ikrek (05. 21. – 06. 21.)
Beszéljen át mindent a családdal, most bőven lesz rá idő és lehetőség! Kedvezően érintik a mai bolygóállások, főleg a karrierterveket, az önmegvalósítást támogatják. Minden sikerülhet, amibe mostanság energiát fektet.
Rák (06. 22. – 07. 22.)
A változás lehetősége már ott van a levegőben, és bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Nyitott füllel, nyitott szemmel kell járnia a világban, hogy azonnal lecsaphasson a jó üzletre, az ideális állásra. Ám ez a nap még az információgyűjtésé legyen!
Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)
Csütörtökön megmutathatja a legelőnyösebb tulajdonságait: határozott, és pontosan tudja, mit akar, ugyanakkor vállalja a felelősséget másokért önzetlenül, segítőkészen. Sokan hálásak lesznek önnek, hogy mindig lehet önre számítani.
Szűz (08. 23. – 09. 22.)
A véletlen a kezére játszik, mert olyan dolgok derülnek ki, amikről eddig nem sok tudomása volt. Így viszont könnyen válthat taktikát, és ha ügyesen keveri a kártyákat, nagyon hamar elérheti, amire vágyik!
Mérleg (09. 23. – 10. 22.)
Kissé szétszórtnak tűnik az új év első munkanapján. Nem igazán találja a helyét, a szabadság után még nem könnyű visszarázódnia a mindennapokba. Az új esztendő sok változást hoz, de nincs oka aggódni, a helyzete nagyon is biztos.
Skorpió (10. 23. – 11. 22.)
Remélhetőleg ma még a szabadságát tölti, mert jót tenne még egy kis pihenés az ünnepek után. Ha így van, használja ki az időt, és töltődjön együtt a párjával! Beszélgessenek, bújjanak össze, nézzenek filmeket, romantikázzanak.
Nyilas (11. 23. – 12. 21.)
Ma kedvező feltételeket kaphat ahhoz, hogy előrelépjen egy fontos és a pénzügyeket érintő kérdésben. Talán meggyőzhet valakit az elképzeléséről, de az is lehet, hogy egy régóta eladni kívánt tárgyat vagy egyéb dolgot végre értékesít.
Bak (12. 22. – 01. 20.)
Nehezen megy a visszarázódás a munkába, de a Szűz Hold segít valamicskét, leginkább abban, hogy rendezze a gondolatait. Az új tervek kidolgozása azért is sikeres, mert ügyesen fel tudja tárni a részletkérdéseket is.
Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)
Igazi haladást érhet el valamiben, amivel már egy ideje azt érezte, hogy csak egy helyben topog. Ne álljon meg itt, folytassa és menjen tovább egészen addig, amíg nem lép fel a következő lépcsőfokra!
Halak (02. 19. – 03. 20.)
Gyakran túl sok mindent is megtesz azért, hogy megfeleljen másoknak. Határozza el, hogy idén ez másképp lesz! A prioritási sorrend tetején ön áll a saját sorsával és boldogságával. Épp ezért ne hezitáljon, húzza meg a képzeletbeli határvonalat már most.
Top hírek


Imáid meghallgatásra találtak: az Ikrek hava ennek az 5 csillagjegynek kedvez a leginkább
Vajon te is köztük vagy?

Esélyem sincs felvenni a versenyt a barátnőm exével. Mit tegyek?
Úgy tűnik, az ex mindenben jobb volt!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre