
8 csillagjegy, akik soha nem adják fel az álmaikat
Egyesek miért nem adják fel soha az álmaikat?
30 év alatt 20 százalékra ugrott az 55 év alatti betegek száma.
Megrázó statisztikai adatok láttak napvilágot a vastagbélrákról. Az Unilad beszámolója szerint míg 1995-ben a vastag- és végbélrákos eseteknek csupán a 11 százaléka került ki az 55 év alattiak közül, addig ez a szám 2024-re 20 százalékra emelkedett az Egyesült Államokban. Ráadásul a súlyos esetek aránya is nőtt 3 százalékkal. Haddon Pantel, a Yale Egyetem kutatója szerint egyértelműen megnövekedett a vastagbélrákos esetek száma a fiatalabb generációkban. A professzor ezért összeszedett 6 olyan tünetet, amely a betegségre utalhat az 55 év alattiaknál is.
A kutató arról beszélt a lapnak, hogy a férfiak körében a harmadik legmagasabb halál okká vált a vastagbélrák az évek alatt, míg a nőknél a második helyre jött fel a rák ezen fajtája. A következő 6 tünetre ha oda figyeltek, akkor sokkal korábban is felfedezhetitek a betegséget, mint amikor már túl késő lenne.
A szakértő szerint megfigyelhető, hogy az 55 év alatti betegek 15 százaléka a diagnózis felállítása előtt 4-6 hónappal elvesztette az étvágyát. Ha néhány hónap alatt jelentős súlyveszteségetek van ugyanolyan életvitel mellett, akkor keressétek fel a szakorvosotokat kivizsgálásra.
Ha fenéktörlés esetén vért találnátok a vécépapíron, akkor egyértelműen irány az orvoshoz. A végbélvérzés szinte minden második beteget érint. Amennyiben nem ilyen súlyos betegség rejtőzik a háttérben, akkor is érdemes kideríteni a vérzés okát.
Tartós gyomorgörcsök étkezés közben és után, ez a vastagbélrák másik egyértelmű tünete lehet.
Ha a rendszeres hasi fájdalom új érzés, vagy más, mint a korábbi gyomorgörcsök, amik akár menstruáció során, vagy gyomorrontás esetén lépett fel, akkor irány azonnal az orvoshoz.
A 2024-es vizsgálatban részt vevők 8 százaléka megmagyarázhatatlan fáradtságot és levertséget tapasztaltak, hónapokkal a diagnózis előtt. A daganatos hormonok ugyanis lemerítik az energiaraktárakat.
A professzor kutatótársa Tiago Biachi arról beszélt, hogy a vastagbélrák esetén megváltozik az ürülék kinézete.
A végbélben, vagy a belekben lévő daganat, vagy a cső dugulása miatt, megváltozik az ürítés módja és a széklet kinézete. Gyakori a székrekedés, vagy a hasmenés. Ilyen esetekben karcsúbbnak is nézhet ki a székletünk a szokásosnál.
A vérszegénységről akkor beszélhetünk, amikor nincs elég vörösvérsejt a vérrendszerben, ami gyengíti az immunrendszert, az energiaszintet, és a kognitív funkciókat. A vérszegénység tünetei lehetnek a fejfájások, szédülések, és légszomjak – zárta sorait a lap.
Egyesek miért nem adják fel soha az álmaikat?
Az édesapa már csak abban bízik, hogy több időt tölthet a családjával.
Végre búcsút mondhatunk a nem kívánt kávéfoltoknak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre