
repülőgép


Szörnyű halál: repülőgép hajtóműve szippantotta be az utast
A mentők már nem tudtak rajta segíteni.

Kiderült: ez vezetett az idei év egyik legbrutálisabb tragédiájához
A gép landolás közben a földbe csapódott.

Sokkot kapott a repülőgép utasa: világító négyzetek lebegtek az ablak előtt

Leszállópálya helyett a befagyott folyón landolt az utasszállító – Videó
Az előzetes vizsgálat szerint a pilóta hibázott.

A városba csapódva zuhant le egy repülőgép, mindenki meghalt, a gyerekek is
Látszott, ahogyan a pályán focizó gyerekek felé száguld a gép.

Hihetetlen: gömb alakú ufó üldözött egy repülőgépet - Fotó

Rettenet: 7315 m magasan leszakadt az utasszállító repülőgép teteje
Az utasok 13 percen keresztül imádkoztak az életükért.

Egész Törökország Valéria miatt bosszankodik: sokkoló, amit a szájával művelt
A nő valósággal megvadult a járaton.

10 év után kaphatnak kártérítést az eltűnt maláj gép utasainak hozzátartozói
Bár azóta sem kerültek elő az áldozatok.
