
Rubint Réka megtörte a csendet, ezekkel a sorokkal búcsúzik szeretett édesanyjától
Édesanyja temetése óta most szólalt meg először a gyászoló Rubint Réka, aki megható sorokkal búcsúzott édesanyjától közösségi oldalán.

Édesanyja temetése óta most szólalt meg először a gyászoló Rubint Réka, aki megható sorokkal búcsúzott édesanyjától közösségi oldalán.

54 éves korában elhunyt Isa Gábor, a Magyar Futball Akadémia edzője – olvasható a kispesti klub hivatalos honlapjának hétfői közleményében.

84 éves korában elhunyt Kubatov Márk, a Ferencváros utánpótlásának egyik rendíthetetlen alakja, az FTC elnökének, Kubatov Gábornak nagybátyja.

A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány sajnos sok családot nem kímélt.

Nehezen tudja feldolgozni a trónörökös mostohafia, Tom Parker Bowles, hogy elvesztette 42 éves barátnőjét.

Hét gyermek maradt félárván, miután édesanyjuk elkapta a vírust és Zente világrahozatala után életét vesztette.

A rapper két évvel ezelőtt veszítette el imádott kisfiát, tavaly decemberben az anyósát kellett eltemetniük, most pedig nagymamájától búcsúzik, akit a koronavírus ragadta el,.

A világhírű épületek, köztük a London Eye és a Big Ben is sárga kivilágítást kaptak éjszaka.

Csak az üvegen át tudott elbúcsúzni élete szerelmétől a mulatós sztár, Bódi Guszti tartja benne a lelket.

Csocsesz és családja vigasztalhatatlan. A felesége csupán 58 éves volt és mielőtt elkapta a vírust, semmi baja nem volt. Az intenzív osztályon hunyt el, így nem tudtak tőle személyesen elbúcsúzni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
