
Most jött a szörnyű hír: vonat elé vetette magát egy férfi, nem tudták megmenteni
A helyszínen halottnak nyilvánították.
Hét gyermek maradt félárván, miután édesanyjuk elkapta a vírust és Zente világrahozatala után életét vesztette.
Szívbemarkoló részletekről számolt be a Borsnak az a szentistváni családapa, aki két napja özvegyült meg. Hat nagyobb gyermeke mellett most az újszülött Zentéről is egyedül kell gondoskodnia. A család élete legboldogabb időszakára készült, de a koronavírus közbelépett és Kitti sosem láthatta meg a kis Zentét.
– Rosszul voltam, és az orvosom már anélkül kiírt táppénzre, hogy egyáltalán megvizsgált volna. Később Kitti is belázasodott és prüszkölt, de az egyéb tünetei kevésbé voltak súlyosak, mint nekem. A terhességére tekintettel az egyik rosszulléte után mentővel szállították be az egri kórházba Zitát, ahol azonnal elvégeztek rajta a Covid-tesztet. Így derült ki, hogy elkapta a koronavírust. Másnap, a nemzeti ünnepen vitték fel a fővárosba, hogy hétfőn a szükséges beavatkozást elvégezzék – idézte fel a történteket Zsolt.
A családapa ezen a héten, szerdán vihette haza újszülött fiát, ugyanis akkor járt le a karanténja. Még reménykedett a hitvese felépülésében, de csütörtökön felhívták a klinikáról…
Hogy hogyan fordult tragikusra a család története, kiderül a Bors szombati lapszámából vagy a borsonline.hu oldalról.
A helyszínen halottnak nyilvánították.
A babagyűjtemény közel 20 milliót ér.
A Kőszegi utat lezárták.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre