
„Próbálnak összeszedni” – így érzi magát műtétje után az Omega gitárosa
Nehéz műtéten esett át egy hete az Omega gitárosa,
Nehéz műtéten esett át egy hete az Omega gitárosa,
Az ukrajnai polgári infrastruktúra és lakónegyedek elleni orosz bombázásnak már több mint kétezer civil áldozata van - írta szerdán az ukrán katasztrófavédelem Facebook-oldalán.
Megérkeztek a Nyugati pályaudvarra az első szervezett menekültcsoportok Ukrajnából. A háború elől menekülő családok, gyerekek látványa egészen meghökkentő.
Egy csecsemő is tartózkodott a házban, aki végignézhette a borzalmas gyilkosságot.
Hatalmas a tét, a bíróságnak közvetett bizonyítékok alapján el kell döntenie, hogy B. László megölte a lányt, vagy nem.
Kedden Újpesten, a Fóti úti MOL benzinkútnál rosszul lett, majd összeesett egy 7 éves kisfiú. A mentők már nem tudták megmenteni az életét.
Nyolc hónapos terhesen átment szüleihez a névnapját megünnepelni Bedő-Nagy Szilvia, majd amikor legközelebb felébredt, lélegeztetőgépen volt. Mit sem tudott róla, hogy közben császárral világra hozta kislányát.
Késsel sebesített meg egy kamasz egy tanárt és egy diákot a dél-svédországi Kristianstad egyik gimnáziumában hétfőn - közölte hétfőn este a helyi rendőrség.
Tavasszal végre pont kerül az évek óta húzódó gyilkossági ügy végére, a bíróság ítéletet fog hozni.
December 27-én tudta meg az ország, hogy Damu Roland koronavírus következtében elhunyt.