„Próbálnak összeszedni” – így érzi magát műtétje után az Omega gitárosa

Nehéz műtéten esett át egy hete az Omega gitárosa, Molnár György Elefánt. A Bors utolérte a zenészlegendát, aki igyekezett önmagát és a rajongóit is megnyugtatni; jól bánnak vele.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.06.
drámai

Először a Borsnak nyilatkozott húgyhólyagrákműtétje után Molnár György Elefánt, az Omega együttes gitárosa. Kórházi ágyából üzent aggódó rajongóinak.

Egy súlyos műtéten vagyok túl, ami a korábbi mozgásszervi problémámmal nincs összefüggésben – kezdte a lap újságírójának Elefánt, aki a kórházban töltött időről is beszámolt:

Öt nappal ezelőtt műtöttek, de még mindig fáradtnak érzem magam, és sokat alszom. Nagyon kedvesek és segítőkészek a kórházban, próbálnak „összeszedni” több-kevesebb sikerrel, de már jobban vagyok. Még egy hétig biztosan bent leszek, és remélem, hogy akkor tényleg hazamehetek – mondta a Borsnak Molnár György Elefánt.

A szólógitárosnak nem most először kellett megküzdenie a betegségeivel. A zenész 2018-ban már egyszer szívritmuszavar miatt kórházba került. Akkor a húgyhólyagján találtak két daganatot, amiket sikeresen eltávolítottak, és azóta nem volt panasza. Ahogy az a zenekar menedzserétől tudomásunkra jutott, újból kiújult a gyilkos kór Elefánt szervezetében.

A Borsnak Trunkos András, az Omega menedzsere arról is beszélt, hogy még nem tudják, Elefánt mikor hagyhatja el a kórházat. Ennek időpontja nagyban függ egyes vizsgálatok eredményétől, amelyek megmondják: tovább szaporodnak-e a rákos sejtek a zenészlegenda szervezetében.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás