Meglepő tanulmány! Ez az oka, hogy nem találnak ránk az idegen civilizációk





Idegen civilizációk bizonyosan vannak, csak éppen nem találnak meg bennünket - állítja tanulmányában Eamonn Kerins, a Manchesteri Egyetem csillagásza



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.02.
tudomány

Azt már egyre kevesebben gondolják, hogy mi emberek ezen a kis porszemcsén, amit Földnek hívunk, teljesen egyedül volnánk a világegyetemben. Csak éppen eddig nem jött létre semmiféle bizonyított találkozás idegen bolygóról származó lényekkel. Eddig minden találkozásunk a sci-fi műfajában tartozott, legyenek azok könyvek, vagy jobbára filmek, mint például az 1977-es Spielberg film, a Harmadik típusú találkozások vagy épp Denis Villeneuve-től a 2016-os Érkezés.

Most Eamonn Kerins, a Manchesteri Egyetem csillagász adjunktusa tett közé egy elgondolkodtató tanulmányt, melynek lényege, hogy idegen civilizációk számára a Föld kihívást jelentő cél lehetne, de… És bizony ott az a de.

A csillagász szerint ugyanis idegen civilizációk bizonyosan léteznek, csak éppen, legyenek bármilyen fejlettek nem találnak meg bennünket. Úgy tűnik kicsi egy hely ez a Föld, olyannyira kicsi, hogy amikor űrteleszkópokról figyeljük saját magunkat, kétszer is meg kell nézni a felvételeket, mire az ember meglátja a fotón saját lakóhelyét. Kerins szerint a Föld annyira jól ledugott helyen van, mintha egy óriási zsúfolt raktárban egy szem gyöngyöt próbálnánk megtalálni.

Forrás: Pixabay

Egy idegen civilizáció azonban úgy tűnik kizárólag véletlenül bukkanhat ránk, mert annyira jól el vagyunk rejtve az Univerzum egy eldugott sarkában. A tanulmány szerint a Föld túl közel van a Naphoz ahhoz, hogy távoli megfigyelők lássák. A bolygók keresése során a tér megfigyelésére az alkalmazott rendszer a tranzittechnika, de a Föld esetében ez nem lenne hatékony, ugyanis a Föld nem más, mint egy vakfolt. Lakóhelyünk 27 000 fényévre van a galaktikus központtól.

Mindez tehát azt jelenti, nem tehetünk mást, meg kell várnunk, amíg a földönkívüliek olyan technológiát fejlesztenek ki, amely lát minket. Ahhoz ugyanis, hogy kíváncsian barátkozó idegen civilizáció meglátogathasson bennünket, egy nagyon fontos dolog hiányzik: egyelőre úgy tűnik még nem vagyunk felfedezve. Az már persze teljesen más lapra tartozik, hogy ez vajon jót vagy rosszat jelent.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás