
"Orbán Viktor okot adott arra, hogy a magyar nemzet büszke legyen rá" - így telt JD Vance első napja Budapesten
Az alelnök egy meglepetéssel is készült a magyaroknak.
A gyermek még csak kétéves volt. Valószínűleg egy borzalmas baleset áll az eset hátterében.
Szörnyűség történt az amerikai New Hamsphire-ben. Életét vesztette egy 25 éves édesanya és mindössze kétéves kisfia.
Az első hírek szerint Mercedes Tremblay és gyermeke holttestére saját otthonukban találtak rá. A nyomozók eleinte azt gondolták, az édesanya megölhette gyermekét, majd fejbe lőtte saját magát. A helyszín átvizsgálása azonban arra enged utalni, hogy a kicsit baleset érte, az anya pedig nem bírt együtt élni ezzel a teherrel.
Mint kiderült, a kisfiú holttestét a szekrény és az ajtó közé szorulva találták meg – halálát fulladás okozta. Ebből pedig az látszik, hogy nem gyilkosság, hanem baleset történt, amelyet a nehéz bútor okozott – írja a Crime Online. Vélhetően az anyuka ezután lett öngyilkos. Utóbbi egyelőre csak feltételezés, a nyomozás még most is tart az ügyben.

Az alelnök egy meglepetéssel is készült a magyaroknak.

Radics Gigi Orbán Viktort is teljesen lenyűgözte.

Czigány György 94 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.