
Orbán Viktor: Egy magyar lány és az amerikai himnusz
Radics Gigi Orbán Viktort is teljesen lenyűgözte.
Rengetegen kerültek kórházba súlyosabb tünetekkel, miután fogyasztottak a szalmonellával szennyezett édességekből.
A Metropol is beszámolt az elmúlt évek egyik legnagyobb csokoládébotrányáról. A Ferrero cég által forgalmazott Kinder csokinak „hála” áprilisban több százan fertőződtek meg szalmonellával a termékek fogyasztása után világszerte.

A termékek Magyarországon is forgalmazva voltak, a cég visszahívta a termékeket az üzletekből. 6 különböző, kedvelt csokoládéfajtája is fertőzött volt a Kindernek.
Tovább folytatódik az incidens durvulása, ugyanis nyilvánosságra került most a Food Safety News kimutatása, ami szerint minimum 324-en betegedtek meg a szalmonellás csokiktól, illetve minimum 16 országból jelentettek eseteket – számolt be róla a lap.
Ami még aggasztóbbá teszi a gyermekédességekkel foglalkozó márka hibáját, hogy a fertőzöttek fele kórházi kezelésre is szorult az állapotuk romlása miatt. Szerencsére halálesetről egyelőre nem tudni az ügy kapcsán.

Radics Gigi Orbán Viktort is teljesen lenyűgözte.

Czigány György 94 éves volt.

Szoros kapcsolatban álltak, még sem tudott a gyilkosságokról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.