
„Nincs miért aggódnia” – mondta az orvos, majd bőrrák végzett a 37 éves édesanyával
Erre senki sem számított.
A Miskolci Járásbíróság vasárnap letartóztatta a hegymegi gyilkossággal gyanúsított testvérpárt.
A Miskolci Törvényszék tájékoztatás szerint a két férfi november 26-án együtt italozott, majd úgy döntöttek, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen egyedül élő idős sértettől pénzt szereznek. A házba az ablakon keresztül jutottak be, a 94 éves sértett az ágyában feküdt.
Az idős nő felismerte a gyanúsítottakat, segítségért kiáltott, mire támadói a földre rántották, többször megütötték, a nyakát szorították. Miután a sértett eszméletét vesztette, átkutatták a lakást, majd 100 ezer forint készpénzzel távoztak.
A magára hagyott asszony bordatöréseket, zúzódásokat szenvedett, sérüléseibe a helyszínen belehalt
A rendőrség korábban egy 51 éves férfit gyanúsított a gyilkosság elkövetésével, később fogták el a testvérét.
A gyanúsítottakkal szemben halált okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás, bűnösségük megállapítása esetén akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - írta a törvényszék.

Erre senki sem számított.

A rendőrség keresése egyelőre eredménytelen.

Amerika Orbán Viktor mellett áll.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.