Rózsaszín „csodaverdával” hívják fel az egyetemisták a figyelmet a mammográfiai szűrés fontosságára. Idén októberben is többféle programot szerveznek a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából. Az egyik ilyen esemény egy rendkívül látványos motoros felvonulás volt, ahol egy egyetemisták által készített rózsaszín, gázzal működő autó és sok-sok Vespa is megtekinthető volt az érdeklődők számára.

A mai napon került sor a Mellrákinfó Egyesület és a Vespa Club Budapest megrendezésében a különleges felvonulás, ahol 20–30 Vespa tett tiszteletkört a Széchenyi István téren, amelynek a felvezetője egy, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának másod- és harmadéves diákjai által 1 éven keresztül épített, gázzal működő rózsaszín „csodaverda” volt. Ezek után pedig bárki pózolhatott a rózsaszín különleges autóval.

Fotó: Dombóvári Tamás

Így jött a rózsaszín „csodaverda” ötlete

Az autót egy 5-6 fős csapat építgette az utóbbi egy évben, amelynek a tagjai Éles Levente, Tóth János, Búza Domonkos, Molnár Márton és Labutyin Máté voltak.

Fotó: Dombóvári Tamás

„A Pneumobil csapatok számára a szezon októberben kezdődik, ekkor tudjuk meg, hogy milyen feltételek mellett tudunk majd jövőre versenyezni. Az ezt követő hónapokban véglegesítjük a terveket, hogy január első hetében leadhassuk az autó dokumentációját, ez csak azért fontos, mert a dokumentációban jelent meg először rózsaszínben az autó” – mesélte Labutyin Máté, aki hangsúlyozta, hogy ekkor még nem tudták mihez kötni a színt.

Fotó: Dombóvári Tamás

„Január elején merült fel bennünk, ismerve, hogy az autón több hölgy is dolgozik, jó figyelemfelhívásnak éreztük, mert sok egyéb munkaterületen is, így a komoly motorsportban is gyakran 10–12 órás munkanapok vannak a 8 helyett, emellett pedig könnyedén megfeledkezhetnek a szűrővizsgálatról” – tette hozzá a fiú, aki egyébként tudta, hogy innentől már csak a megfelelő személyt kell megtalálni a munkára, így leltek Halom Borbálára.

Fotó: Metropol/Tamás Dombóvári
Fotó: Dombóvári Tamás

„A Borihoz való eljutás azonban kicsit kalandosabb volt, mert emlékeztem rá, hogy láttam #Pinkoktober-es plakátot, de nem rémlett, hogy kihez volt köthető. és végül a Google képtalálatai között az egyik kép alján fedeztem fel a Mellrákinfó Egyesület feliratát, és így lett meg a weboldal, majd Bori elérhetősége” – mesélte Máté az egész esemény megalkotásának és a rózsaszín kocsinak a történetét.

Fotó: Dombóvári Tamás

Azonnal orvoshoz kell fordulni

„A mellrákkal való szembesülés és a gyógyuláshoz vezető út emberfeletti” – hangsúlyozta Halom Bori, az egyesület vezetője.

„Ezért igyekszünk minél több fórumon a lehető legtöbb embert megszólítani. Kötelességünk vigyázni a testünkre, annak jelzéseire. és el kell járni az ingyenes mammográfiás szűrővizsgálatra 2 évente, főként a 45–65 év közötti hölgyeknek. Ha pedig bármi szokatlant észlelünk magunkon, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni.”

Fotó: Dombóvári Tamás

A szűrések fontossága

Jelenleg Magyarországon évente körülbelül 8500 új mellrákos esetet diagnosztizálnak, és sajnos a késői felismerés miatt körülbelül 2500-an nem élik túl a megbetegedést. A súlyos végkimenetel azonban megelőzhető lenne, hiszen mammográfiai szűréssel a betegség a korai stádiumban rendkívül jó arányban gyógyítható, de még ezek ellenére is csak a nők 40–50 százaléka jár el a rendszeres szűrővizsgálatokra.

Több egyesület, köztük a Mellrákinfó Egyesület is ezt a számot szeretné évről évre növelni, ezért is szerveznek októberre egy nagy horderejű kampányt.