
Azok, akik oltás előtt átestek a koronavírus fertőzésen, akár élethosszig tartó védettséget kaptak
Az mRNS vakcinák hatékonyságát taglalja egy amerikai tanulmány, amely szerint nem kell harmadik oltás a fertőzésen átesett, majd beoltott embereknek.
Az mRNS vakcinák olyan tartós immunreakciót váltanak ki a szervezetben, amely éveken át védelmet nyújt a koronavírus ellen – állapították meg amerikai kutatók. A Nature című folyóiratban közölt tanulmányban azt hangsúlyozzák, hogy a kutatási eredmények egyre több bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az mRNS-vakcinákkal oltottak többségének nincs szüksége emlékeztető vakcinára – persze csak akkor, ha a ma ismert vírus nem mutálódik túlságosan, amire viszont nincs garancia.
„Azoknak viszont, akik a koronavírus-fertőzésből az oltás előtt épültek fel, valószínűleg még akkor sem lesz szükségük emlékeztető oltásra, ha a vírus jelentősen átalakul” – idézte a The New York Times Ali Ellebedy kutatásvezetőt, a St. Louis-i Washington Egyetem immunológusát.

Fontos viszont, hogy az idősebbeknek, a gyenge immunrendszerrel rendelkezőknek és azoknak, akik immunitást csillapító gyógyszereket szednek, mindettől függetlenül valószínűleg szükségük lehet emlékeztető oltásra.
Top hírek


Egy eddig nem látott videófelvétel került elő Magyar Péter Ötkertben történt incidensről
A felvétel arról a telefonról származik, amelyet a Tisza-vezér a Dunába dobott.

Ez bizony Magyar bukta!
A kormányfő is reagált Magyar Péter beismerésére.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre