
„A rodeó az életem, mégis úgy éreztem, abba kell hagynom" – balesete után visszatérne Európa legjobb rodeósa
Ismét vissza akar ülni Dániel a bika hátára.
Miközben tombol a járvány harmadik hulláma, addig egy külföldi társaság zavartalanul szórakozott egy budapesti italozó előtt.
Mint arról a Metropol beszámolt, Budapest utcái kihaltak és csendesek voltak szerda este, kivéve a Gozsdu-udvar szomszédsága, ahol egy külföldi társaság úgy döntött, hogy megünneplik a kijárási korlátozás kitolódását, és közösen, maszk nélkül, italozással töltik el az esti órákat.
A lap munkatársai szúrták ki, hogy a jelenlévők között magyar szavakat nem lehetett hallani. Érdekes, de míg más helyeken még a mosdóra sem lehet beengedni a vendégeket, addig itt a felesekért járkáltak ki-be az emberek, de akadtak olyanok is, akik a hűvös idő miatt beültek kicsit átmelegedni a kocsmába.

Fittyet hányva a szabályokra, a külföldi fiatalok csoportja úgy italozott az utcán, mintha nem is hallottak volna a koronavírusról.


Ismét vissza akar ülni Dániel a bika hátára.

Játszótérre és lépcsőre is ürített a fosófantom.

Kész csoda, hogy életben maradt a nő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.