
Hat évig nem tudott böfögni, inkább békaként kuruttyolt: „Szorongva mentem vissza az iskolába”
A fiatal nő szokatlan betegségben szenved.
Az édesanyját vesztett lány gyógyító története a Dunán. Demeter Villő, a Véletlenül írtam egy könyvet sikeréről.
Az anyák napi hétvégén tematikus beszélgetésekkel, zenés és mesés összeállításokkal, megható tartalmakkal köszönti az édesanyákat a közmédia. A Duna TV premierrel is készül május első vasárnapján, televízióban először ezen a csatornán láthatják a nézők a Véletlenül írtam egy könyvet című filmet.

Május 3-án 21 órától, az utóbbi év egyik közönségkedvenc filmjének televíziós premierjével várja nézőit a közmédia. A Dunán mutatkozik be a Véletlenül írtam egy könyvet című játékfilm, amely érzékenyen dolgozza fel az édesanya elvesztésének témáját. A történet középpontjában egy fiatal lány, Nina áll, akinek legfőbb vágya, hogy író legyen. Kreativitását animációs filmrendező apjától örökölte.

Mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse kavarja fel, s mivel az anyukája korán meghalt, női mintaként kissé merev nagynénje szolgál a családban. Amikor apja életébe egy új szerelem érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő iránymutatásait követve, az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem előtt.
A Nina szerepét játszó Demeter Villővel a MOZ.GO 2025. fesztiválon találkoztunk tavaly nyáron. Az akkor 15 éves főszereplőt a siker titkáról kérdeztük.

A fiatal nő szokatlan betegségben szenved.


A férfi testvére szerint a szerelem is javítana az életén.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.