
Emlékszel még a Vidám Parkra? Így szórakoztunk ott régen – Galéria
A Vidám Park több volt egyszerű szórakozóhelynél.
A Margitszigeten megrendezett futóeseményen olyan megható pillanatok zajlottak, amelyek sokak szemébe könnyeket csaltak. A Vivicittá futóversenyen ép és mozgássérült sportolók együtt mutatták meg, hogy a kitartás és az összefogás minden akadályt legyőz.
Szombaton hivatalosan is kezdetét vette a 41. Telekom Vivicittá, amely már az első napon rekordokat döntött és igazi városi sportünneppé változtatta Budapestet. A tavasz egyik legnagyobb szabadidősport-eseményére idén több mint 38 ezer nevezés érkezett, így a rendezvény minden korábbi részvételi csúcsot megdöntött.

A nyitónap a rövidebb távok, a családi futamok és a fesztiválhangulat jegyében telt. Már a reggeli órákban megtelt élettel a Margitsziget, amely a futók, szurkolók és családtagok tömegével igazi sportfesztiválközponttá alakult. A program a hagyományokhoz hűen a SUHANJ! futammal indult, amelyre idén akkora volt az érdeklődés, hogy a szervezők már előzetesen telt házat hirdettek.
A Telekom Vivicittá mindig is sokkal több volt egy egyszerű sportversenynél: ez az egészség, az összetartozás és a város közös ünnepe is egyben
– mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető igazgatója. Hozzátette:
Fantasztikus érzés látni ezt a lüktető energiát a Margitszigeten, és tudni, hogy idén minden eddiginél többen, több mint 38 ezren neveztek. Soha nem volt még ekkora a Vivicittá.
A 900 fős SUHANJ! futam különleges pillanata volt a napnak, hiszen fogyatékkal élő és ép sportolók együtt álltak rajthoz, megmutatva, hogy a mozgás öröme valóban mindenkié. A közös rajt erős szimbolikával indította el a kétnapos eseményt, amely idén is az elfogadás és az összetartozás üzenetét hangsúlyozza.
A szombati programban a 7 kilométeres Midicittá és a különböző rövidebb fesztiválfutamok kapták a főszerepet. Ezek a távok ideális lehetőséget kínáltak azoknak is, akik még csak most ismerkednek a futással. A pálya mentén felállított zenei pontok tovább erősítették a fesztiválhangulatot, így nemcsak a futók, hanem a szurkolók is aktív részesei lehettek az élménynek.
Vasárnap a hosszabb távok vették át a főszerepet: a 10 kilométeres futam és a klasszikus félmaraton várta a legkitartóbbakat. A szervezők 20 zenei és szurkolói ponttal készülnek, hogy végig motiváló, fesztiválszerű hangulatban tartsák a mezőnyt.
A szervezők külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a Vivicittá ne csupán sportesemény, hanem városnéző élményfutás is legyen. A résztvevők útvonala a főváros legszebb részein halad át: a Duna hídjain átfutva megcsodálható a Budai Vár panorámája, a pesti rakpart látképe, valamint a Parlament impozáns épülete is.
A Vivicittá nemzetközi jellege is figyelemre méltó: a 38 ezres mezőny 1310 hazai településről és 111 országból érkező futókat vonz Budapestre, köztük több mint 4000 külföldi résztvevőt. A rendezvény így nemcsak sportesemény, hanem valódi nemzetközi találkozó is, amely egy hétvégére a mozgás és az összetartozás fővárosává teszi Budapestet.
A szervezők szerint a hétvége minden résztvevője győztes, hiszen aki elindul, az már tett az egészségéért és az aktív életmódért. A Vivicittá így egyszerre verseny, fesztivál és közösségi élmény – egy olyan esemény, ahol a futás valóban ünneppé válik.
A teljes futamot itt tekintheted meg!

A Vidám Park több volt egyszerű szórakozóhelynél.

Hihetetlenül nagy tömeg gyűlt össze Hódmezővásárhelyen.

A kormányfő és a miniszter már készen áll.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.