
Burjánzik a kertek néma gyilkosa: a spórái rád is veszélyesek lehetnek
Az egészséged taccsra vághatja, ha belelégzed!
Magyarország egyik legsikeresebb rockegyüttese egy február 23-i napon jött létre, méghozzá 1990-ben. Ennek apropóján utánajártunk, miért pont egy hal lett a Republic zenekar szimbóluma.
A Republic együttes 1990. február 23-án alakult. Az alapító tagok között volt Bódi László – Cipő, Tóth Zoltán, Bali Imre, Szilágyi "Bigyó" László és Boros Csaba. Az első közös daluk az Ahogy a halak című szám volt, amiben ugyan már megjelent az a bizonyos hal, mint szimbólum, de még nem ez volt az a jel, amiről mindenkinek a Republic jut az eszébe. De akkor honnan a hal-szimbólum? A Wikipédia szerint a zenekar első lemezük felvételekor Kispesten, egy halászcsárda kerítésén látott meg egy hasonló szimbólumot. A jelképpé váló halat végül Cipő rajzolta le. Nem mellesleg később kiderült, hogy az együttes ráadásul a halak jegyében született, így végleg maradt a hal, mint a zenekar szimbóluma.

1443. február 23-án Kolozsváron született Mátyás magyar király vagy Corvin Mátyás, az igazságos Mátyás király, hivatalos nevén pedig I. Mátyás, aki 1458 és 1490 között uralkodott Magyarországon. 1469-től aztán cseh (ellen)király lett, 1486-tól pedig Ausztria hercege is volt.
Fazekas Mihály író, költő, botanikus 1828-ban hunyt el, február 23-án. Fő műve a Ludas Matyi, de botanika tudós, a hazai növénytan tudományának egyik fontos előfutára is volt. Saját magát nem tartotta főállású költőnek vagy írónak, az írást hobbiként folytatta. Élete első felében aktív katona volt, bejárta Európa csatatereit, csatadalokat írt, majd minél magasabb rangba került, annál jobban meggyűlölte a háborút. Kellő szolgálati év után, leszerelt, és nyugdíjas főhadnagyként érkezett vissza Debrecenbe, ahol összebarátkozott Földi Jánossal és Csokonaival.
Skóciában a tudósok 1997. február 23-án mutatták be Dolly bárányt a nagyközönségnek. Ez az állat volt az első klónozott emlős-olvasható a Wikipédián. Dolly egyébként 1996. július 5-én született Edinburgh-ban.
A koponyeg.hu szerint hétfőn a megerősödő ÉNy-i szél hatására szakadozik a felhőzet, egyre többfelé bukkan elő a nap. 14-15 fok köré melegszik a levegő, kora tavaszias idő közeleg, így búcsút mondhatunk a hidegnek.
Két legenda, Andrea Bocelli és André Rieu koncertfilmfelvételének lehet bárki részese február 23-án a Benczúr Házban. A világsztárok természetesen nem lesznek ott az eseményen, azt Zelinka Tamás előadásában élvezheti majd a közönség. A belépőjegy ára cserébe csak jelképes összeg lesz, amit a helyszínen lehet megváltani. További részletek ezzel kapcsolatban itt olvashatók.
Immár 14. alkalommal várják a véradókat az országos Civil Véradó Hét keretében, amely február 23–27. között zajlik majd. Ez a hét a társadalmi közösségek erejéről szól: az elkövetkezendő egy hét során országszerte számos helyszínen várják a segíteni vágyókat, ahol civil közösségek vezetői és önkéntesei is aktívan részt vesznek a szervezésben és a mozgósításban. A véradások pontos vármegyei helyszíneiről és időpontjairól a Civil Közösségi Szolgáltató Központok honlapján, valamint ezen a listán lehet tájékozódni.

Az egészséged taccsra vághatja, ha belelégzed!

Rohantak a tűzoltók oltani.

Drogot és milliókat találtak a férfinál.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.