
Nagy a botrány! Terhes lett a népszerű felnőttfilmes – De ki lehet az apa?
Az élet tele van meglepetéssel.
A valódi mérésük más számokat mutat, mint amit közöltek. A Medián a saját számait hamisította meg.
A közhangulatot régóta lázban tartják a Fidesz hátrányát mutató kamu baloldali közvélemény-kutatások. Amelyekről persze már akkor is mindenki tudta, hogy nem igazak. Most Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője rámutatott, hogy a Medián meghamisította a januári számait; egyáltalán nem azok a számok szerepeltek. Vagyis hazudtak.

Januárban a Medián még azt közölte, a teljes népességen belül a Tisza 40, a Fidesz pedig 33 százalékon áll. Deák Dániel azonban rámutatott, hogy a Medián belső méréseiben a Tisza és a Fidesz is 36 százalékon állt januárban.
Ilyen csalásra a rendszerváltás óta nem volt példa. Ezzel terelték a választókat a kisebb ellenzéki pártoktól a Tisza irányába - írja a Ripost.
Az ügy kapcsán Deák Dániel a közösségi oldalán újabb bejegyzést tett közzé. Ebben a következőket írta:
Eljutott hozzám a Medián VALÓDI januári mérése. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a Medián januárban nem a valódi mérését publikálta. Meghamisították a saját számaikat, és hamis eredményeket publikálták. Emlékezzünk, januárban azt közölték, hogy a Tisza a teljes népességben 40 százalékon, míg a Fidesz 33 százalékon áll. Ehhez képest a Medián valódi, belső számai szerint a Tisza is és a Fidesz is 36%-on állt. 40-33-at publikáltak, pedig 36-36-ot mértek valójában. Ez egy elképesztő csalás a Medián részéről. Ilyen egyértelmű közvélemény-kutatási csalásra nem volt még példa a rendszerváltás óta. És itt nem egy ártatlan csínyről van szó! A Medián kutatások a Tisza párt fő kampányeszköze a többi ellenzéki párttal szemben. Ezekkel a meghamisított kutatásokkal terelték a választókat a kisebb ellenzéki pártoktól a Tisza irányába. Ez bizony csalás!

Az élet tele van meglepetéssel.

Egy gombostűt sem lehetett leejteni a teremben.

A rendőrök most bezáratták.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.