
Kastélyok, katedrálisok és pálinkatanyák – A hazai szeszipar építészeti ékszerei
Térképre tettük a legimpozánsabb gyárakat és pincészeteket!
A holttestek azonosítását és a tragédia pontos okainak kivizsgálását folytatták a svájci Crans-Montana síközpontban szombaton, két nappal azután, hogy legalább 40 ember életét vesztette egy népszerű bárban kiütött tűzvészben, ahol az új évet ünnepelték.
A délnyugati Wallis (Valois) kanton főügyésze pénteken közölte, hogy az eddigi vizsgálatok szerint feltehetőleg pezsgősüvegekre helyezett pirotechnikai eszközök boríthatták lángba újév hajnalán a Le Constellation nevű bár mennyezetét.

Az ügyészség közlése szerint tovább vizsgálják az épület szerkezetét és biztonsági rendszerét, valamint az építéshez és egyéb munkálatokhoz használt anyagok megfelelőségét is.
A kanton rendőrfőnöke, Frédéric Gisler a sajtó előtt Sionban, a régió fővárosában tartott sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a 119 sérült közül 113-at hivatalosan azonosítottak. Elmondása szerint az azonosítottak között 71 svájci, 14 francia, 11 olasz, négy szerb, valamint egy bosnyák, egy belga, egy luxemburgi, egy lengyel és egy portugál állampolgár van, de többek állampolgárságát még nem állapították meg.
A 40 halálesettel kapcsolatban a hatóságok még nem adtak ki információt. A kanton rendőrsége szerint azonban több országban, köztük Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában, a Fülöp-szigeteken, Romániában, Szerbiában és Törökországban is megnyitották az eltűnt személyek úgynevezett halál utáni (ante mortem) ellenőrzésének aktáit.

Térképre tettük a legimpozánsabb gyárakat és pincészeteket!

A késelés következtében súlyosan megsérült a másik fél.

Ha lesz, akkor az február 24-én, vagyis ma lesz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.