
Nem csak Budapesten probléma: Két kábítószer-kereskedő kezén kattant a bilincs Fehérgyarmaton
A rendőrök kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
Egy különleges történet egy egészen hihetetlen pillanatról. Hétköznapi csodák márpedig vannak.
Csoda történt egy idős nővel az esküvőn, senki sem hitt a szemének.

2019. november 19-én jött a szívbemarkoló hír az amerikai Pendola család számára. A család egyik legidősebb tagját, Ann Pendolát frontotemporális demenciával diagnosztizálták.
A frontotemporális demencia a demencia egyik ritka formája, amely az agy homlok- és halántéklebenyeit érinti, elsősorban a személyiség, viselkedés és beszéd megváltozását kiváltva.
Nem is volt idő felfogni, hogy ez pontosan mit is jelent, a betegség hihetetlen sebességgel súlyosbodott. A mindennapi élet hamar szinte lehetetlenné vált önállóan az asszony számára. Minden hétköznapi cselekvés kihívássá vált. Idővel a személyisége, a viselkedése, a beszéde, minden megváltozott.
Egyetlen morzsa volt, ami a nő egykori énjéből megmaradt:
Mindig felcsillant a szeme a zenétől, nagyon szeretett táncolni
– mesélte Salar Dennison, Ann unokája.
2021-ben az akkor 78 éves nő több családtagjával részt vett egy közeli hozzátartozó esküvőjén New Yorkban. Apró meglepetésként ez alkalomból Ann férje, Stephen Pendola egy dallal készült az ifjú párnak. A férfi fiatalkorában egy együttesben énekelt. Habár a zenei karrierrel hamar felhagyott, minden alkalmat megragadott, hogy mikrofont ragadhasson. Aznap is már mindenki várta, hogy végre énekelni kezdjen.
Minden alkalommal elolvadtunk, amikor meghallottuk énelekni. Az emlékeimben mégis az az este él a legjobban
– árulta el Dennison.
A férfi énekelni kezdett, a "My way" című sláger töltötte be a teret. Ann csak állt a tömegben, hallgatott.
Hirtelen mintha egy mágnes húzta volna egymáshoz őket. Elkezdett felé sétálni, mozgatta a testét, és nem tudta levenni róla a szemét
– emlékezett vissza az unoka.
Egy csoda történt. Mind énekeltünk, úgy tűnt, mintha egy pillanatra visszatért volna!
Egy pillanatra úgy tűnt, Ann felismerte Staphent. A férfi elérzékenyülve megölelte, mielőtt megfogta volna a kezét. A nő egy pillanatra se vette le a szemét a férjéről, mintha újra megbabonázta volna.
Lélegzetelállító volt, a legszebb módon. A nagymamám volt az, aki a legközelebb állt hozzám a világon. Hitt bennem, amikor senki más nem. Abban a pillanatban újra őt láttam mosolyogni, táncolni, láttam a csillogást a szemében. A fellegekben jártam az izgalomtól
– nyilatkozta Dennison a People-nek.
Sajnos amint Ann feje kitisztult, elájult. 6 hónappal később békésen elhunyt, de hagyott hátra egy emléket, melybe mindenki, aki ismerte, kapaszkodni tud. Ráadásul a szívmelengető csodát a kamerák is rögzítették.

A rendőrök kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

Az alkohol kongatta meg a vészharangot a nőnél.

Országos hajtóvadászat indult ellene.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.