
Bródy János fia börtönben marad – döntött a bíróság!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolBródy János fia 70 millió forintos kárt okozott korábbi munkaadójának.
Bródy János fia, Bródy Miklós Dániel két éve tölti a kiszabott büntetését egy amerikai börtönben. Miklós 220 ezer dolláros (70 millió forintos) kárt okozott korábbi munkaadójának, ahol informatikusként dolgozott. A számítástechnikai rendszer meghekkelésével állt bosszút a kirúgás után – írja a Mandiner.

Bródy János fia megtámadta a bírósági döntést
Bár Bródy Miklós korábban beismerő vallomást tett, később a fellebbviteli bíróságon mégis megtámadta a döntést. Állítása szerint az eljárás tele volt hibákkal, de keresetét elutasították.
Bródy álláspontja szerint a kerületi bíróság megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát azzal, hogy a veszteség összegét és a kártérítést hamis, megbízhatatlan, nem alátámasztott, hallomásból származó részösszegekre alapozta, továbbá azzal, hogy megakadályozta őt abban, hogy keresztkérdéseket tehessen fel Brian Krausnak, a tanúnak, aki ellene vallott
– áll az interneten is elérhető bírósági dokumentumban.
Nem találunk hibát a kerületi bíróság által meghatározott veszteségösszegben, mivel azt számos információ és bizonyíték támasztja alá, beleértve a Kraus-féle nyilatkozatokat és a fentebb ismertetett kiegészítő dokumentumokat is. Továbbá a kerületi bíróság nem követett el egyértelmű hibát a kártérítés megállapításakor sem. Ebben az esetben a kártérítési határozat magában foglalja mind a veszteség összegét, mind az egyéb költségeket, azaz a bíróság jogosan foglalhatja bele az ügyvédi díjakat a kártérítés összegébe. A fentiek alapján a kerületi bíróság ítéletét helybenhagyjuk.
– indokolták meg a kereset elutasítását.
Bródy János zenész nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Top hírek

Humanoid robot támadt rá egy vásárlóra, az esetről megdöbbentő videó készült
Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Helyreigazítás Radnai Márkkal kapcsolatos valótlan híresztelésünk miatt

Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre