
Azt hitte, már a karácsonyt sem éri meg a nagybeteg diáklány – ám ekkor bekövetkezett a csoda
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA 20 éves egyetemista már felkészült a legrosszabbra. A fiatal lánynál rendkívül ritka betegséget diagnosztizáltak, az országában elsőként.
Egy ritka agydaganatban szenvedő diáklány attól tartott, a karácsonyt sem fogja megérni, miután ő volt az első olyan személy Skóciában, akinél ezt a betegséget diagnosztizálták. A 20 éves, kinrossi Joscelyne Kerrnél 2023-ban fedezték fel a ritka rákos megbetegedést, az anaplasztikus pleomorf xanthoastrocytómát (APXA), majd, mindössze 18 évesen egy magas kockázatú műtéten esett át, 2024-ben pedig kemoterápiát és sugárterápiát kapott.

Ritka betegséget fedeztek fel az egyetemista lánynál – ez mentette meg
Miután egyik kezelés sem bizonyult hatékonynak, a lány gyógyszerkísérletbe kezdett, amelyről úgy vélték, figyelemre méltó eredményekhez vezethet. Egy szorongásokkal és félelmekkel teli időszakot követően Joscelyne nemrég megkapta a jó hírt, hogy a kísérleti gyógyszerek elpusztították a daganatát, amelyet hirtelen el sem akart hinni.
Nagyon nehéz, mert mindig arra a bizonyos »de«-re vársz, ami általában a pozitív híreket követi. Emiatt félek elhinni, hogy a prognózisommal kapcsolatos jó hírek valóban jó hírek. De, ahogy anyukám mondja, mindig van ok a mosolyra
– nyilatkozta a lány, aki most harmadéves az edinburghi egyetemen, ahol asztrofizikát tanul.
Habár nemrégiben egy apró pötty jelent meg Joscelyne legutóbbi ultrahangvizsgálatán, ami egy újabb daganatra vagy egy becsípődött idegre utalhat, a lány továbbra is teljes életet élhet, és nem hagyja, hogy a diagnózisa határozza meg őt.
Az életszemléletem azt akarja, hogy higgyek benne, ez csak egy anomália. Megpróbálom mentálisan védeni magam, és az élet élvezetére koncentrálni, amíg mást nem mondanak. Ez nem azt jelenti, hogy időnként nem félek, de a családom és a barátaim igazán erős és csodálatos támaszok, akik segítenek talpon maradni
– tette hozzá Joscelyn. A fiatal lány jelenleg izgatottan készülődik a karácsonyra a családja körében, miközben pénzt szeretne gyűjteni, valamint felhívni a figyelmet az agydaganatokra és azok kutatásának finanszírozására.
Az agydaganatok bármely korosztályt érinthetik, és több 40 év alatti ember halálát okozzák, mint bármely más rákfajta. 2002 óta a rákkutatásra fordított országos kiadásoknak csupán egy százalékát fordították az agydaganatokra az Egyesült Királyságban – írja a Mirror.
Top hírek


Csak barátaival osztozkodott az italokon a fiatal – másnap már az intenzív osztályon feküdt
Fertőzés lett egy átmulatott éjszakából.

Szem nem maradt szárazon: így mondott köszönetet a megmentőinek a fiú, aki mindkét lábát elvesztette egy horrorbalesetben
Egy százalék esélye volt a túlélésre.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre