Hat napja veszett nyoma egy négyéves kisfiúnak – szívszorító fotó került elő

A család továbbra is reménykedik.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.10.02. 21:50
kisfiú rendőrség eltűnt keresés

Megrázó fordulatot vett a keresés egy ausztráliai gyermek után: a család nyilvánosságra hozta az első fotót a négyéves August „Gus” Lamontról, aki hat napja tűnt el rejtélyes körülmények között Outbackben. A rendőrség azt közölte, hogy a kutatás immár a „mentésből” a „felkutatás” fázisába lépett.

Kisfiú
A rendőrség minden követ megmozgat, hogy megtalálja a kisfiút. Fotó: Forrás: South Australia Police

Gus szeptember 27-én tűnt el a nagyszülei birtokáról, délután 5 óra körül. Azóta nyoma veszett, mindössze egyetlen lábnyomot találtak utána. A család által kiadott képen a barna szemű, göndör hajú kisfiú egy Peppa malacos pólóban látható, amint gyurmával játszik. A kép a közvélemény figyelmét is a drámai keresésre irányította.

Mark Syrus rendőrfelügyelő szerint

Egy négyéves gyerek nem tűnhet el csak úgy a semmibe. Nagyon reméljük, hogy még életben van, de több mint 100 órát töltött kint a vadonban, ami rendkívül hosszú idő.

A dél-ausztrál rendőrség kérésére az Ausztrál Védelmi Erők is csatlakoztak a kereséshez: 48 katona, rendőrkadétok, önkéntesek, drónok, motoros egységek és egy hagyományos aboriginal nyomkövető segíti a hatóságokat és a helyi közösséget.

A kisfiú eltűnésekor a család juhfarmján játszott a homokban, a legközelebbi település, Yunta mintegy 40 kilométerre található. A korábbi rendőrségi jelentés szerint utoljára szürke kalapban, Minyon figurás kék pólóban, világosszürke nadrágban és csizmában látták.

A család barátja, Bill Harbison a rendőrségen keresztül így nyilatkozott: 

Teljesen összetörtek vagyunk szeretett Gusunk eltűnése miatt. Jobban hiányzik nekünk, mint azt szavakkal kifejezhetnénk. A szívünk megszakad, és még mindig reménykedünk, hogy épségben hazatér hozzánk.

A rendőrség továbbra is kéri a lakosság segítségét a kisfiú utáni nyomozásban. A keresés kimenetele egyelőre bizonytalan, a család pedig kétségbeesetten várja haza a kisfiút - írja a People.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.