
„A sztrók miatt lebénultam, mert nem kezeltek”
Lejárt az orvosok munkaideje.
Reggel a kávé mellé egy multivitamin, edzés után egy fehérjeturmix, este pedig magnézium a jobb alvásért. Ismerős? Nem véletlen, hiszen ma már tízből hét magyar szed valamilyen étrend-kiegészítőt. Sokan úgy érzik, hogy ezzel tesznek a legtöbbet a megelőzésért, közel hatvan százalék kifejezetten prevenciós céllal nyúl a vitaminokhoz, legyen szó a téli megfázások kivédéséről vagy a tavaszi fáradtság leküzdéséről.
Miközben a vitaminok és étrend-kiegészítők szinte minden háztartásban ott sorakoznak a konyhapolcon, egy legújabb reprezentatív kutatás* meglepő képet fest arról, mennyire vagyunk tisztában azzal, mit is szedünk valójában. A magyar felnőtt lakosság alig több mint egynegyede vallotta, hogy legalább valamennyire tájékozottnak érzi magát a témában. A fiatalok, a 18–29 évesek egy kicsit jobban állnak: közel 40 százalékuk mondta ugyanezt. Ez azonban még mindig azt jelenti, hogy a legtöbben inkább rutinból, megszokásból kapnak be egy kapszulát, mint valódi tudatosságból.
A kutatás rávilágított arra, hogy sokan abban a tévhitben élnek, hogy az étrend-kiegészítők egyet jelentenek a vitaminokkal. Valójában ennél sokkal szélesebb a kör: ide tartoznak az ásványi anyagok, a nyomelemek, a gyógynövény-kivonatok és számos egyéb hatóanyag is.
A legnagyobb tévhit mégis a bevizsgálás körül van. Az Observer által megkérdezettek több mint fele meg van győződve róla, hogy a vitaminokat és étrend-kiegészítőket ugyanúgy ellenőrzik, mint a gyógyszereket. Harminc százalék bizonytalan, és mindössze kevesebb mint negyedük tudja, hogy valójában elegendő egy egyszerű bejelentés a gyártó által a forgalmazáshoz, azaz a szabályozás sokkal kevésbé szigorú.
A bevizsgálás nemcsak arról szól, hogy a kapszulában tényleg annyi hatóanyag legyen, amennyit a címke ígér, hanem arról is, hogy ne maradjon el a kívánt hatás. Nem véletlen, hogy a kutatás szerint a hatóanyag-tartalom bizonyult a legfontosabb döntési szempontnak: tízből hét válaszadó (74%) tartja kiemelten lényegesnek, és kétharmaduk (67%) minden esetben el is olvassa az erre vonatkozó információkat a csomagoláson. Ez jól mutatja, hogy a fogyasztó valójában a hatást vásárolja meg – vagyis azt, hogy a termék ténylegesen teljesítse, amit ígér. Ha ugyanis egy készítmény nem tartalmazza a feltüntetett hatóanyag-mennyiséget, a fogyasztó könnyen hiheti azt, hogy a vitamin „nem működik”, holott valójában soha nem is kapta meg azt, amiért fizetett.
A vitaminbumm mögött óriási a fogyasztói bizalom, de ugyanakkora a bizonytalanság is. Egyfelől sokat költünk rájuk, másfelől sokszor nincs pontos képünk arról, mit veszünk le a polcról. Éppen ezért vásárlás előtt érdemes utánanézni a kiválasztott terméknek! A megbízható gyártók bevizsgáltatják készítményeiket és erről transzparens módon kommunikálnak. Aki biztosra akar menni, jól teszi, ha vásárlás előtt ellenőrzi, milyen bevizsgálási gyakorlatot követ az adott márka. Például a magyar Natur Tanya márka minden termékét független, akkreditált laborokban vizsgáltatja be, így igazolt a hatóanyagtartalom – a kutatásban részt vevők háromnegyede kifejezetten jónak tartotta ezt a gyakorlatot. Ez mutatja, hogy a fogyasztók valójában nemcsak vitaminokat keresnek, hanem biztonságot és bizonyosságot is.
A vitaminbumm mögött óriási a fogyasztói bizalom, de ugyanakkora a bizonytalanság is. Egyfelől sokat költünk rájuk, másfelől sokszor nincs pontos képünk arról, mit veszünk le a polcról, ráadásul a vitamin és az étrend-kiegészítő ma már nem luxus, hanem sokaknak napi rutin – a kérdés csak az, hogy valóban tudjuk-e, mi van a kis tablettákban. Piaci szakértők szerint az biztos, hogy a következő években a tudatosság és a transzparencia lesz a legfontosabb „hatóanyag”, amiért a fogyasztók hajlandók lesznek fizetni.
* A kutatást az Observer Csoport Zrt. készítette 2025 júniusában, 1000 fő megkeresésével online formában. Reprezentatív kutatás a 18 éven felüli magyarországi lakosság körében. Reprezentativitás: nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség alapján.
Lejárt az orvosok munkaideje.
Komolyan bekavart az időjárás.
A rejtélyes elkövető két autóra is lecsapott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.