
Feljelentették a háromgyerekes anyát fenyegető tiszásokat
Nemcsak az újságírókat szidalmazták.
A törökök az 1500-as évek közepén több tízezer fős hadsereggel szeptember 9-én kezdték el ostromolni a Dobó István parancsnoksága alatt álló egri várat. A magyarok nem adták könnyen magukat, eddig tartott a csata.
Az akkori naptár szerint 1552. szeptember 1-jén, a mostani naptár szerint szeptember 9-én kezdődött az egri vár körbevétele, az intenzív támadások, az igazi csata pedig szeptember 16-án indultak meg a vár ellen és október 17-én vonult el a török sereg. A nagyjából 2000 fős várőrség tehát öt hét alatt visszaverte a támadást, és készítette visszavonulásra a török sereget. Eger várának egyébként döntő szerepe volt a Felvidék védelmében, a törökök mégis elfoglalták azt, de csak 44 évvel később, 1596-ban – olvasható a Wikipédián.
Latinovits Zoltán Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 1931. szeptember 9-én született. Latinovits fiatal korábban építészdiplomát szerzett, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1962-ben került a fővárosba, a Vígszínházhoz. Játszott és rendezett Veszprémben, utoljára pedig a Fővárosi Operett Színházban lépett fel. Érdekesség, hogy édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja volt, akinek második férjétől, Frenreisz Istvántól születtek Latinovits féltestvérei: Bujtor István és Frenreisz Károly.
Az énekes, zeneszerző 1984. szeptember 9-én, 37 évesen, szívroham következtében hunyt el. A huszadik század egyik legkiemelkedőbb magyar zenei tehetsége volt. Feleségével, Dékány Saroltával, valamint az Expressz együttessel is dolgozott együtt. Életében mindössze 4 lemeze jelent meg, halála óta több mint 20.
Méghozzá 2003-ban, 95 éves korában a kaliforniai Stanfordban. Teller Ede 22 éves korában szerzett doktorátust Lipcsében. Göttingenben kezdte pályáját, ahol Max Born vezetésével Heisenberg, Wolfgang Pauli, Neumann János, Wigner Jenő és Julius Robert Oppenheimer is dolgozott. Később Szilárd Leó támogatásával kapott állást a londoni egyetemen, majd Niels Bohrhoz ment Koppenhágába. 1934-ben Budapesten megnősült, majd Londonba költözött, ahol Rockefeller-ösztöndíjat nyert. Amikor Oppenheimer 1943-ban megszervezte Los Alamosban a titkos laboratóriumot, az elsők között hívta meg oda Teller Edét. Kettejük közt sokszor támadt feszültség, együttműködésük mégis gyümölcsöző volt.
A koponyeg.hu szerint kedden derült, csapadékmentes időben lesz részünk. A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Éjszaka 9–17, napközben 29–34 fok közötti értékeket mérhetünk.
A rendőrség tájékoztatása szerint szeptember 10-én 6 óráig a VII., VIII. és XIV. kerületben tilos lesz megállni a Dob utca mindkét oldalán az Erzsébet körút és a Hársfa utca között, a Hársfa utca mindkét oldalán a Dob utca és a Király utca között és a Király utca mindkét oldalán az Eötvös utca és az Erzsébet körút között. Emellett szeptember 9-én 24 óráig a Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és a Thököly út között,
Emellett szakaszosan és időszakosan lezárják szeptember 9-én 17 óra 45 perctől 24 óráig a
Vajon miért ejt rabul mindenkit még ma is Don Juan? A legendás nőcsábász titkaira a Budapesti Fesztiválzenekar és a Műpa közös minifesztiválján derül fény. A Mozart-expedíció szeptember 9. és 13. között opera- és táncelőadások, irodalmi programok és filmek mentén rántja le a leplet a szoknyavadászról. Az eseményről további részletek itt olvashatók.
Nemcsak az újságírókat szidalmazták.
A rendőrség hamar a férfi nyomába eredt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.