
„Mikor letettük a telefont, elsírtam magam” – Megható levelet kaptak a mentők
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÉlete első segélyhívásán esett túl a levélíró.
Megható levelet kaptak a minap a mentők. Az Országos Mentőszolgálat Facebook-csoportjában osztották meg, ahogy az üzenet küldője beszámolt arról, hogy nemrég túlesett élete első segélyhívásán, miután a munkahelye előtt rosszul lett egy férfi.

A kollégája hozzám szaladt be segítséget kérni, én hívtam ki a mentőt. A hívástól számított 10 perc alatt a helyszínen volt az autó. A diszpécserük kiérkezésükig végig vonalban tartott és érdeklődött a beteg állapotáról, nekünk, helyszínen lévőknek pedig segített a teendőkben
– tért ki a részletekre a levélíró, azután így folytatta:
Mikor letettük a telefont, elsírtam magam. A stressztől, a megkönnyebbüléstől és talán az emberi múlandósággal való szembesüléstől. Bár ez esetben stabil állapotban szállították a férfit a kórházba
– tette hozzá.
Bocsánat, hogy ezzel az üzenettel raboltam a drága idejüket, csak szeretnék köszönetet mondani a munkájukért
– zárta az üzenetét az illető, ám a jelek szerint a mentők egyáltalán nem bánták, amiért ezt megosztották velük.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre