
Fellélegezhetnek a héten a pollenallergiások – ekkor durvulhat be újra a helyzet
Az esős időjárás megtette hatását.
Célegyenesbe érkezett az Ax-4 misszió, amelynek részeként Kapu Tibor, kutatóűrhajós hamarosan elindul a Nemzetközi Űrállomásra. A magyar idő szerint 8 óra 31 percre tervezett indítással mérföldkőhöz érkezik a magyar űrhajós program.
Frissítés: rendben elindult Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra Crew Dragon űrkapszulában.
Kapu Tibor lesz a második magyar a világűrben, de az első magyar kutatóűrhajós, aki a Nemzetközi Űrállomásra lép az Axiom-4 misszió tagjaként. A floridai Kennedy Űrállomásról 8 óra 31 perckor útnak induló magyar asztronauta a tervek szerint magyar tudósok több tucat kísérletét hajtja majd végre a Nemzetközi Űrállomáson, miközben a tartalék űrhajós, Cserényi Gyula a Földről támogatja őt. Ezzel a magyar űrhajós program, a HUNOR presztízse is hatalmasat emelkedik.

Többször is elhalasztották, de ezzel együtt is elérkezett a nagy nap, amire Kapu Tibor és világszerte 15 millió magyar okkal lehet büszke. Farkas Bertalan 45 évvel ezelőtti űrbéli kalandja után ismét magyar kutatóűrhajós lépi át a sztratoszféra határát. A második magyar kutatóűrhajós csak a világűrben lesz második magyar, a Nemzetközi Űrállomás „küszöbét” ugyanis Kapu Tibor első magyarként lépheti majd át, amikor a Falcon rakétával fellőtt hajó, a Crew Dragon négyfős legénységének tagjaként megérkezik a küldetése helyszínére.
A csapat a tervek szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 31 ország körülbelül 60 kísérletét és kutatását végzi el.

Kapu Tibor a tartalék űrhajós, Cserényi Gyula Földről biztosított támogatásával 25 olyan tudományos kísérletet hajt majd végre mikrogravitációs körülmények között, amik biztonságosabbá tehetik a jövőbeni űrutazásokat, illetve orvostudományi szempontból is hasznosak lehetnek Magyarország és a világ számára.
Az az őszinte kívánságom, hogy amikor elérkezik a felbocsátás napja, mindannyian álljunk meg egy pillanatra és ünnepeljük együtt azt, amit közösen értünk el. Mert erre az útra a ti álmaitokkal, jókívánságaitokkal és a ti erőfeszítéseitek révén indulok el
– mondta meghatóan Kapu Tibor, magyar kutatóűrhajós a küldetés online sajtótájékoztatóján.
Második alkalommal megy magyar kutatóűrhajós a világűrbe, de már Kapu Tibor elődje, Farkas Bertalan is vitt magával valakit 1980-ban, aki most, 45 év elteltével is elkíséri az újabb magyar asztronautát. Nem mintha Kapu Tibor híján lenne a bátorságnak vagy a rátermettségnek, de biztosan számára is plusz megnyugvást jelent majd, hogy ott lesz vele Farkas Bertalan korábbi űrhajóstársa, az alkalomhoz illően szkafanderbe bújó plüss TV Maci. Sokak régi ismerősének jelenléte a fedélzeten teszi ízig-vérig magyarrá a magyar űrhajós programot, hiszen – amellett, hogy az Ax-4 misszió technológiai szempontból is jelentős mérföldkő – a TV Maci jelenléte kulturális üzenettel is bír: a plüss figurával együtt lélekben egy kicsit minden magyar ott lesz a világűrben Kapu Tibor oldalán.

Az esős időjárás megtette hatását.

Tíz napja van megválasztott miniszterelnök és egy hete új kormány Magyarországon.

Egy férfi azt hitte, hogy egy nyári esküvőn megfázott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.