
"Azt reméltük, nem őt gázolta el a HÉV" - Kamerák elé állt az elgázolt 14 éves fiú barátnője
"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Míg a földön nem tűnhet túl bonyolult dolognak az étkezés, addig a világűrben már koránt sem annyira kézenfekvő ez a folyamat. Kapu Tibort azonban már erre is felkészítették, a második magyar kutatóűrhajós már tesztelte is a kiképzése alatt, hogy milyen kulináris élményekben lesz része odafent.
Enni márpedig kell! Nincs és nem is lesz ez másként a világűrben sem, ahol talán még fontosabb szerep hárul a tápanyagbevitelre. Kapu Tibor a küldetésspecifikus kiképzésnek hála már pontosan tudja, hogy miként kell majd megoldania az étkezést a Nemzetközi Űrállomáson, ahogyan azt is, hogy milyen ízek várnak majd rá.

Magára az étkezésre is kitért a NASA kiképzése, amelyben Kapu Tibor és Cserényi Gyula részesült a tengerentúlon. Az ember azt hinné, hogy ha van valami, amire egy űrhajóst nem kell felkészíteni, az az étkezés, de ennél nem is tévedhetnénk nagyobbat! Ugyanis eleve az ételek tárolása is másként működik a világűrben, mint a Földön, arról nem is beszélve, hogy a súlytalanság miatt az étkezés folyamata is „bonyolultabb” mint idelent.
A zacskós ételeket, amiket felvisznek magukkal az Ax-4 misszió űrhajósai június 10-én már letesztelték Kapu Tiborék az amerikai kiképzés során. Ez azért is fontos, mert még azt is vizsgálják a szakemberek, hogy miként reagál az asztronauták szervezete egy-egy adott ételre. A második magyar kutatóűrhajósnak olyannyira bejöttek a NASA ételei, hogy már a teszteket követően megvoltak a személyes kedvencei.
Ami az ételeket illeti: a fahéjas tekercsük vagy az áfonyás zabkásájuk kiváló, a füstölt pulykájuk és a szárított mangójuk egyszerűen tökéletes. Igaz, mindenhez tortillát adnak, de ennek megvan az oka. Egyébként az ember bármelyik pudingjuk után megnyalná mind a tíz ujját
– számolt be gasztronómiai élményeiről a Facebookon Kapu Tibor.

Az ok, ami miatt kenyér helyett tortilla szerepel az űrhajósok menüjén nem más, mint az, hogy a mikrogravitációs körülmények között kerülik az élesztőből készült tésztaféléket, mivel azok morzsolódnak. Ez azért nem szerencsés a Nemzetközi Űrállomáson, mert a NASA szerint a lebegő morzsadarabok beleszállhatnának a berendezésekbe, ami katasztrofális következményekkel is járhat.
Nemzeti ételeket is visz majd az űrbe a magyar űrhajós, aki ha ráunna a pudingra előkaphatja a Stühmer különleges, NASA-előírásokhoz igazított űrcsokiját is! Az Erős Pista és a Piros Arany is ott lesz majd Kapu Tibor űrkonyhájában, ami jól fog jönni annak tükrében, hogy az asztronauták a Nemzetközi Űrállomáson nagyra szokták értékelni az erős, karakteres ízeket.

"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."

Az énekesnő 92 éves volt.

"Mama csak egy van!"
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.