
Kitálalt a jós: egy hónap, és kiderül, honnan származik valójában az emberiség
Semmi sem igaz, amit eddig a múltunkról hittünk. Elárulta a magát időutazónak valló férfi: alig egy hónap, és megismerjük az igazságot.
Igencsak meredek kijelentést tett közösségi oldalán egy ismeretlen, aki azt állítja: ő bizony a jövőből érkezett hozzánk, azaz valójában egy időutazó. Azonban nem ez a legextrémebb kinyilatkozása, ez csak a "bevezetés": jóslata szerint ugyanis alig egy hónap múlva végre kiderül az igazság az emberiség múltjáról és származásáról. Ez pedig nem más a jóslat szerint, mint hogy földönkívüliek vagyunk – vagy legalábbis voltunk egykor!

Kitálalt az időutazó: itt a teljes igazság
Nos, az állítólagos időutazó szerint (akinek szavait azért nem árt fenntartásokkal kezelni) május 30-án emberi csontmaradványokra bukkan a Marson a NASA, amelyet újabb felfedezések követnek. Először épületek, települések romjai kerülnek elő, majd pedig az is kiderül: valójában a Marsról származik az emberiség.

És hogy miként kötöttünk ki a Földön? Nos, a magát időutazónak valló TikTok-tartalomgyártó szerint azzal a "meteorral" érkeztünk, ami miatt kihaltak a dinoszauruszok – ami természetesen nem is meteor volt, hanem egy űrhajó.
Top hírek

"A kétéves lányunk néhány nappal azután halt meg, hogy az orvosok hazaküldték"
Az orvosok nem hallgattak a szülőkre.

„Ha lesz olcsó energia, akkor az európai autóipar is talpon marad” - mondta Orbán Viktor a Mercedesnél
Orbán Viktor ünnepi beszédet tartott.

"Elkezd mosolyogni és nevetni, mintha látná az anyukáját" - végleg eltávozott a vízfejű kisfiú anyukája
Hihetetlen tragédia.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre