
Iszonyú baleset: mentőhelikopterrel vittek kórházba egy kislányt
A gyermeket egy részeg sofőr gázolta el.
D. Tóth Norbert járőr, körzeti megbízott, bűnügyi vizsgáló, majd lőkiképző volt és kommunikációs területen is dolgozott a BRFK-n. Most pedig ő lett a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság új szóvivője. De azt, hogy honnan jött és miket élt át gyermekként azt kevesen tudják. Most őszintén beszélt gyermekkoráról az új szóvivő.
Az álmok arra vannak, hogy valóra váltsuk őket, tartja a mondás, de ez jóval nehezebb, ha az ember mögött nincsen támogató, megtartó családi háttér. Bár jóval nehezebb egyedül nekivágni álmaink megvalósításának, mégsem lehetetlen, erre pedig jó példa D. Tóth Norbert is, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság új szóvivője. Norbert eddig több területen is dolgozott a rendőrségnél, így nem idegen számára a terep, de az idáig vezető út rögösebb volt, mint azt elsőre gondolnánk. A ma már boldog családban élő, kétgyermekes édesapára nézve nem is gondolnánk, hogy állami gondozott volt és kisgyermekként piacokat takarított, hogy legyen étel az asztalon.
D. Tóth Norbert 9 hónapos volt, amikor állami gondozásba került. Négyéves korától alkoholproblémákkal küzdő édesanyjával és öt testvérével élt együtt egy 30 négyzetméteres, apró, összkomfort nélküli házikóban, ahol volt hogy étel is alig jutott az asztalra. Egykor még a teatűzhelyen pirította öt testvérével a száraz, penészes kenyeret, ma viszont egyenruhában áll a szóvivői pulpitushoz, emberek millióit informálja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nevében. Hogy hogyan jutott idáig arról őszintén beszélt a Metropolnak.
Piacra jártam takarítani és fizikai munkákat vállaltam iskola mellett. A pénz persze elment élelmiszerre és édesanyám szenvedélyére, így már akkor láttam, hogy szakmát kell tanulnom, ha nem akarok egész életemben kubikolni
– kezdte történetét Norbert, akinek édesanyja nem nézte jó szemmel, hogy tovább akar tanulni a nyolc általános után, így kénytelen volt eljönni otthonról.
„Gyerekként testvéreimmel együtt nagyon sokat nélkülöztem, ami kialakította bennem, hogy mindent értékeljek, amit az élet később megad nekem. De természetesen nagyon jó érzés gondolatban egymás mellé állítani az egyenruhában díszelgő önmagam és az éhező fiúcskát, aki egykoron voltam. Jó látni, hogy sok minden változott" – részletezte a szóvivő.
Egy percre sem feledkezem meg a múltbéli gyerekkoromról, amikor még elképzelhetetlen volt a mai színvonal, ahogyan élek. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy mindent, amit kapok az élettől, maximálisan értékeljem. Pontosan tudom, hogy minden eredményért meg kell küzdeni ahhoz, hogy soha ne merüljön feledésbe a múlt
– nyilatkozta D. Tóth Norbert.
Norbert minden új feladatnak nagy izgalommal vág neki, így volt ez régen is, amikor járőrként az első gyalogos szolgálatát teljesítette és most is, szóvivőként.
Magammal szembeni elvárás, hogy ne csak szakmai, hanem emberi minőségben is jól szerepeljek a munkában. A motiváció egyszerű; az objektív és tényszerű közlemények mellett megmutatni, hogy a rendőrök is érző szívű emberek. Ez nagyon fontos feladatunk. A rendőri kommunikáció másik fontos eleme a bűnmegelőzés, amire szintén kiemelt figyelmet szeretnék, szeretnénk fordítani
– mesélt szakmai motivációjáról Norbert, aki nagyon hálás mindazoknak, akiknek köszönhetően ma az lehet aki. Legyen szó segítőiről, volt nevelőiről vagy barátairól, Norbert nagyon hálás nekik, a mostani pozíciójáért pedig a családjának és a vezetőinek mond köszönetet. A Gödöllőn élő családapa számára az is fontos, hogy nejével otthon megadja gyermekeinek a követendő példát, aminek ő híján volt.
„A csemetéim számára természetes, hogy rendőr vagyok és hogy néha fel-feltűnők a televízióban, vagy akár a színpadon, mint egy amatőr színi társulat tagja" – mesélt édesapai szerepéről Norbert, akit a környéken nem csak rendőri beosztásáról, de jótékonykodásáról is ismernek. Bár a karitatív tevékenységre sokszor csak munka után, este vagy szabadidejében jut idő, továbbra is szeretne segíteni a rászoruló embereknek és a családoknak. Ebben szerencsére bőven akad segítsége is.
A mondás szerint; az álmodozás az élet megrontója. Ezzel D. Tóth Norbert nem ért egyet, szerinte az álmok visznek előre.
A belső motiváció a legerősebb hajtóerő, ami az álmodozásban is testet ölt. Klisé, de tényleg igaz, hogy ne add fel az álmaid! Jómagam nem arról álmodoztam, hogy egyszer egyenruhában fogok az emberekhez szólni, csak arról, hogy boldog ember legyek. Az odavezető utat azonban még nem tudtam, csak hogy apró lépésekkel, de előre kell menni és nem szabad feladni sosem
– zárta gondolatait a szóvivő, akiben örökre él a gyermek, aki egykor piacokat takarított és nem tud elég hálás lenni magának és az életnek, hogy mára azzá válhatott, aki.
A gyermeket egy részeg sofőr gázolta el.
A közösségi oldalán osztotta meg a hírt a miniszterelnök.
Így változnak az árak csütörtöktől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre