
Szörnyű haláltusát élt át a csecsemő, anyja közben táncolós videót készített
Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.
„Erre az egyszerű kérdésre még a legilletékesebbek sem tudnak válaszolni.”
Miközben egyre hidegebbek az éjszakák, egy rendkívül fontos kérdést tett fel Szentkirályi Alexandra a Fidesz–KDNP frakcióvezetője a Facebook-oldalán.

Hány hajléktalan él Budapest utcáin ezekben a napokban?
– tetet fel a kérdést Szentkirályi Alexandra. Majd így folytatta:
„Erre az egyszerű kérdésre még a legilletékesebbek sem tudnak válaszolni. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója be is ismerte, hogy fogalmuk sincs a budapesti hajléktalanok számáról. Éppen ezért még október elején javasoltuk, hogy Budapesten készüljön átfogó felmérés a hajléktalanok számáról és a hajléktalanság helyzetéről, amelynek célja a hatékony ellátás megszervezése a téli hónapokra.”
Hogy mindezek után mi történt? A Fidesz–KDNP frakcióvezetőjének bejegyzéséből kiderül.
„Ezt a javaslatot a szivárványkoalíció úgy módosította, hogy csupán a belső kerületekben szántak néhány órát egy éjszakai szemrevételezésre. Közben cinikusan közölték, hogy a külső kerületekben majd csak májusban tartanak hasonló akciót. Ezzel le is tudták a hajléktalankérdést Budapesten.
De nemcsak a hajléktalanok száma nem ismert, az sem, hogy a Főváros hogyan készült a hideg téli napokra. A mostani hidegben pedig tömegével fekszenek az ellátatlan hajléktalanok a budapesti aluljárókban. Miközben Karácsony Gergely csak annyit tudott mondani: „A tél leghidegebb éjszakái jönnek – vigyázzunk egymásra!”, addig a budapestiek joggal teszik fel a kérdéseiket:
Vajon mit tesz a Főváros ebben a helyzetben?
A város mely részeire kell különös figyelmet szentelni, tekintettel a rendkívüli hidegre?
Hányan veszik igénybe az éjszakai/nappali melegedőket?
Gondoskodott-e a szociális munkással kiegészült, emelt óraszámú utcai járőrszolgálat ellátásáról?
Biztosít a főváros pluszforrást a rendkívüli hideg okozta többletfeladatok fedezésére?
Ki a felelős azért, hogy ne fagyjon meg egy hajléktalan ember sem Budapest utcáin?”

Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.

Így nézett ki Orbán Viktor országjárásának egri állomása.

Társa nemcsak követelőző, de akaratos is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.