Eszter boszorkány szerint forradalmi változások jönnek. Kiderül, hogy melyik három csillagjegy lesz a legszerencsésebb.
Érdemes kihasználni a Vízöntő Hold szerencsés hatásait. Eszter boszorkány szerint forradalmi változások következnek be.
A szerda délután bekövetkezett Vízöntő újhold hatását szinte egész hónapban érezhetjük, a Hold még mindig a Vízöntőben van. Eszter boszorkány szerint pozitív energiák szabadultak fel, amiket érdemes kihasználni. Forradalmi változások következhetnek be az életünkbe, új ötletek juthatnak az eszünkbe és pozitív hatással lehet ránk a közösség építő ereje is.
Találjuk meg saját magunkat és ne a társadalmi elvárásoknak próbáljunk megfelelni
– tanácsolta, hozzátéve: érdemes meditálni, naplót vezetni, kitűzni a céljainkat. A siker és a szerencse könnyen mellénk szegődhet, ha nyitottak vagyunk rá.
Tóth Eszter, vagy – ahogy mindenki ismeri a mágikus körökben – Celestine, pár éve fedezte fel különleges képességeit és vált boszorkánnyá. A gyönyörű budapesti nő folyamatosan fejleszti magát, számmisztikával és asztrológiával is foglalkozik.
„Észrevétlenül boszorkánnyá váltam és most már olyan, mintha mindig is az lettem volna. A boszorkányság nemcsak egy mesterség, hanem egy életszemlélet is” – mondta Eszter, akinek a mély depresszióját sikerült legyőznie azzal, hogy ráébredt, ki is ő valójában.
A Vízöntő újhold hatalmas szerencsét hozhat a csillagjegyek számára. Mutatjuk a három legszerencsésebb csillagjegyet.
Ikrek
Az ikrek számára szerencsés februárt jeleznek elő a csillagok. Pénzbeli és érzelmi gyarapodást is jelenthet, ami nagyon jó hatással lesz az önbizalmadra is.
Mérleg
Szerencsés fordulatok várnak a karrieredet illetően. Szuper lehetőségeket kapsz, ami teljesen megváltoztatja az anyagi helyzetedet. Bőségre számíthatsz.
Halak
Amihez nyúlsz arannyá válik; még a véletlenek is neked kedveznek. Nagyszerű állásajánlatot kaphatsz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre