
"Azt hittük, csak legenda" - Rejtélyes romokra bukkantak a fák között a régészek, egy egész civilizáció nyomai kerültek elő
Évszázadokig pihent a föld alatt, de most feltárult a múlt.
Tűz ütött ki hétfőn a görögországi Meteoráknál lévő Kalambaka város egyik szállodájában. A tulajdonos meghalt, tizenegy ember - köztük négy gyerek - pedig kórházba került.
A hatóságok tájékoztatása szerint huszonhat embert sikerült kimenteni az épületből, amely súlyosan megrongálódott. A szálloda tulajdonosa kiugrott az erkélyről, súlyosan megsérült, és még a tűzoltók kiérkezése előtt meghalt.

Kosztasz Papapuliosz, a régió szállodai szövetségének vezetője azt közölte: a férfi vélhetően a vendégeknek akart segíteni a menekülésben, de csapdába eshetett. Hozzátette, hogy a kimenekített embereket más, közeli hotelekben helyezik el a szövetség és az önkormányzat költségére.
A tűzoltóság azt közölte, hogy a mentésben 34 tűzoltó vett részt. A tűz oka egyelőre ismeretlen.
A hotelben rendszerint az UNESCO világörökségi listáján is szereplő, az Athéntől mintegy 350 kilométerre északra lévő Meteorákat meglátogató turisták szállnak meg – írja az MTI.

Évszázadokig pihent a föld alatt, de most feltárult a múlt.

Kimutatást kért a kormányfő a nemzetközi pénzmozgásokról.

Mutatjuk, mikortól lesz látogatható.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.