Ho Ho Ho Ho. Ki hitte volna, hogy a Mikulással bármi történhet? Pedig ő sem kivétel, sőt, különösen veszélyeztetett a munkáját tekintve, hiszen szegénynek még 1779 évesen is magas tetőkön és szűk kéményekben kell mászkálnia.
Ha pedig ez még mindig nem lenne elég veszélyes, még a hó okozta balesetek is csak nehezítik az ajándékok kézbesítését, és bizony meg is történt a baj. Szerencsére azonban a Mikulás előrelátó volt, ugyanis ingyenesen igényelte a Gondosórát! Ez pedig megmentette az életét!
Legalábbis ez derült ki a Gondosóra Facebook-oldalára feltöltött videóból, amelyen az látható, ahogy a nagyszakállút beleset éri, a végén pedig elmondja:
Gyerekek és felnőttek! Így mentette meg a Gondosóra a Mikulás bácsit. Igényeljétek meg ti is!
A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, ingyenesen igénybe vehető 65 év felett, magyar állampolgárság és belföldi bejelentett lakcím esetén alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén. Az Európában egyedülálló Gondosóra programhoz egy 0–24 órás diszpécserszolgálat tartozik, ahol szakképzett diszpécserek nyújtanak segítséget a felmerülő problémák megoldásában, szükség esetén a kontaktszemélyek (kapcsolattartó családtag, szomszéd, barát vagy opcionálisan szociális gondozó stb.) bevonásával. A segítségnyújtás nemcsak kizárólag vészhelyzet esetén elérhető, hanem hétköznapi, egyszerűbb problémákban is gyors támogatást jelent.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre