
Döbbenet: busz nagyságú medúzát fedeztek fel a tudósok
Ilyet aligha látni mindennap.
Kevés futballszurkolónak adatik meg az életben olyan lehetőség, mint amilyen Huszti Péternek, aki 2004-ben, még a Football Manager számítógépes játékban talált rá kedvenc angol csapatára. Ekkor még ő sem gondolta, hogy 20 évvel később ő lesz csapata kabalája.
Péter az angol klubfutball elkötelezett rajongója. A legtöbben most arra gondolnának, hogy a Premier League valamelyik sztárcsapatának, például a Manchester Unitednek, netán a Liverpoolnak, esetleg Citynek drukkol. Pedig a magyar férfi szíve az angol National League, azaz az ötödik osztályban szereplő a Hartlepool Unitedért dobog, melynek ráadásul a kabalája lett.

Amikor először elkezdtem játszani a Football Manager játékkal, akkor találtam rá a Hartlepoolra. Nem igazán tudtam róluk sokat, egyszerűen azért őket választottam, mert tetszett a klub címere, a színösszetétele és a mez. Őket választottam tehát, amiből aztán mára rajongás lett
– idézi fel a kezdeteket Péter, akit olyannyira beszippantott az angol futball szeretete, hogy létrehozta a Hartlepool United FC Hungary nevű Facebook-csoportot.
„A közelgő 50. születésnapom alkalmából a családom elengedett egy nem mindennapi sport túrára. Lehetőségem adódott eltölteni egy hosszú hétvégét Hartlepoolban és megízlelni az észak-keleti foci kultúrát. A feleségem megjegyezte, hogy én vagyok az egyetlen idióta, aki nem az Anfield Roadra akar menni, hogy Liverpool mezben lássa Szoboszlait, hanem a Clarence Roadra tartok fel északra” – mondja nevetve Péter, aki miután megkapta az eltávot megcélozta a Hartlepool október 5-i, hazai, Sutton United elleni meccsét. Térítés ellenében felajánlották a hospitality jegy csomagot, ami lényegében egy teljes napi program, aminek a fénypontja a meccs volt, a VIP páholyból megnézve.
Előre szerettem volna bebiztosítani, hogy ha már ott vagyok, akkor tuti találkozhassak legalább egy játékossal, a klub pedig jelezte, hogy minden megoldható.
Newcastleből metróval indult Hartlepoolba a szombati Sutton elleni meccsre, másnap már HUFC klub shopjának a nyitása előtt megérkezett a stadionhoz a Victoria Parkba, ahol persze alaposan körbejárt mindent.
„A shopban megtörtént a nagy találkozás a klub egyik vezetőjével, valamint a VIP menedzserrel. Kerekévfordulós születésnapom alkalmából megkaptam tőlük David Ferguson egyik meccsmezét, és tudatták, hogy vár még rám bőven meglepetés és mostantól bízzam magam a klubra”.
Péter a VIP-ben egy hétfős asztalánál kapott helyet, ahol Jim Provett egykori kapus és családja ült, a székén pedig a csapat által dedikált mez várta. A csapat meccse nem alakult jól, kétgólos hátrányba kerültek, ám a második félidőben aztán jött a csoda.

A mellettem ülő 19 éves srác azt mondta, ha megnyerjük a meccset akkor fizeti a repülőjegyem, de minden hazai meccsre mennem kell
– mesélte Péter, akire ekkor már a csapat kabalájaként néztek a klub szurkolói, hiszen kiegyenlítettek, majd 4:3-ra nyertek. A meccs után átvitték a magyar rajongót a stadion Corner Flag nevű bárjába, amely már éppen zárni készült. Ekkor odalépett egy őszes halántékú úr Péterhez és rámutatott, hogy ő az a magyar srác.
„Mondta a kasszásnak, hogy nyugodtan menjen haza mert a vendége vagyok és már csapolta is a Hartlepool saját sörét, aztán körbevezetett az épületben, amiről kiderült, hogy gyakorlatilag a klub múzeuma.”
Másnap már a Hartlepool - Gateshead női rangadón volt jelen a magyar férfi, ahol naná, hogy a klub női alakulata is győzött, így Péter végleg csapata kabalájává vált.

Ilyet aligha látni mindennap.

Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.

Nehéz sors jutott Józsefnek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.