Kilenc hónapja tűnt el a skizofrén Robi - Itt keresi kétségbeesve családja

Lassan nyolc hónapja veszett nyoma Hadi Róbertnek. A dombrádi fiatalember paranoid skizofréniában szenved. Január 9-én reggel munkába indult, ekkor látták utoljára szerettei. Kisvárdára még megérkezett, ahol a térfigyelő kamerák felvételei alapján még leszállt a buszról, azonban a munkahelyére már nem mnet be. A család minden követ megmozgat, hogy előkerüljön a 30 éves Robi.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.04.
Hadi Róbert remény eltűnés

Ahogy azt korábban megírtuk, miután leszállt a buszról, nem a megszokott útvonalat választotta a munkahelye felé, hanem az ellentétes irányba indult. Azóta nyoma veszett. A családja folyamatosan keresi. Ha információt kapnak Robi esetleges holléte felől, azonnal a keresésére indulnak. Eddig mindhiába, mintha csak a föld nyelte volna el a fiút.

Nem adja fel a családja Robi keresését Fotó: olvasói

Nem ez volt az első eltűnése

Hadi Róbertnek a betegsége miatt nem ez volt az első eltűnése. Egy éve már egyszer nyoma veszett. Akkor több napos keresés után, lakóhelyétől nem messze találtak rá, egy mezőn. Elmondása szerint akkor már hazafelé igyekezett.

Amikor eltűnt, először azon a helyen kerestük, ahol utoljára megtaláltuk, de eredménytelenül. Már mindent tűvé tettünk érte, még sárkányrepülővel is végigpásztáztuk a ukrán határ közeli erdőket is.

 - mondja aggódva nevelőapja, Bartha Zsolt, aki minden szabadidejét Robi megtalálására szenteli.

Budapesten látták utoljára

Már több mint egy hónapja folyt a paranoid skizofrén fiatalember keresése, amikor a szülei azt az információt kapták, hogy Budapesten látták utoljára Robit. 

A keresőposztjaink alapján ismerték fel a fiunkat, és azt az információt kaptuk, hogy többször is látták a fővárosban, a Blaha Lujza tér és a Keleti Pályaudvar környékén. Nagyon bíztunk benne, hogy végre a nyomára akadunk. 

- emlékszik vissza Zsolt, aki azonnal autóba ült és Budapest felé vette az irányt. Többször is nekirugaszkodtak a keresésének a főváros forgatagában, de továbbra is mintha a föld nyelte volna el. De azóta sem adták fel. Nap, mint nap reménykednek benne, hogy viszontlátják szeretett gyermeküket. 

Nem sokkal az eltűnése előtt engedték ki a rehabilitációs intézetből

Robinál hat évvel ezelőtt diagnosztizálták a paranoid skizofréniát. Előtte iskolába járt, szakmát tanult. Karosszéria-lakatos akart lenni. Szülei lettek a gondnokai, miután kiengedték a rehabilitációs intézetből. Munkahelyet kerestek számára, hogy be tudjon illeszkedni a közösségbe. 

Kényszerképzetek gyötörték

Az orvosok a mai napig nem tudják, mi váltotta ki nála a betegségét. Valószínűleg egy költözés hozta ki nála a magasfokú autizmust. Rettegésben él, mert azt képzeli, hogy követik és megfigyelik. Téveszméi és kényszerképzetei miatt,eltűnés előtt gyógyszeresen kezelték a nagykállói pszichiátriai intézetben.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás