
A szakértő válaszol: ezek a leggyakoribb hibák, amiket az ember egy állásinterjún elkövethet
A profi interjúztatók szerint hat dologra jó, ha odafigyelsz.
A világ egyik legnagyobb cége, az Amazon naponta több tízezer embernek ad munkát, nem véletlen hát, hogy a marketing- és HR-osztályuk vezetői sok tapasztalattal rendelkeznek már az interjúztatás terén. A cég szakértőinek ráadásul a világ összes táján meg kell találniuk a legrátermettebb és leghasznosabb munkavállalókat, így a tippjeik bárhol bevethetők lesznek. Brittany Bunch az Amazon marketingmenedzsere 6 olyan hibát emelt ki, amit szinte az összes munkakereső el szokott követni az állásinterjúk során.

Lássuk, mi Brittany szerint az a 6 hiba, amit gyakran elkövetnek a munkakeresők.
- Nem elég konkrétak a válaszaik.
- Nem tudják tömören, röviden összefoglalni a korábbi eredményeiket.
- A csapatuk és munkahelyük sikereiről beszélnek, nem arról, hogy ők személyesen mire képesek.
- Magukat ismétlik a különböző kérdésekre adott válaszaikban.
- Nem mernek bátran kommunikálni a kérdezőjükkel.
- Nem kérdeznek, így nem is tudnak olyan körültekintően válaszolni.
Brittany szerint a legtöbb interjúalany előre betanult panelmondatokkal dobálózik, és nem tud többet megmutatni magából, mint amit már leírt az önéletrajzában.
Az interjú során ügyeljen arra, hogy a homályos vagy általános válaszok helyett konkrét, számszerűsíthető és részletes információkat osszon meg magáról, amelyekkel egyértelműen igazolhatja szakértelmét vagy tapasztalatát. Erre azonban 4-5 percnél nincs szükség több időre, ha felkészült az ember
– kezdte beszámolóját Brittany. Hozzátette:
A következő hiba, amit gyakran elkövetnek a munkára jelentkezők, hogy a korábbi munkahelyeiken elért eredményekről mindig többesszámban beszél. MI ezt elértük, MI azt sikeresen teljesítettük. Így kikerüli a válaszadást az alól, hogy milyen területen tud önállóan dolgozni, mit ért el eddig egyénileg, milyen feladatot lehet rábízni.
A marketingszakember szerint szinte az egész világon az egyik, ha nem a leggyakoribb hiba egy interjú során, ha a munkára jelentkező fél az interjúztatótól, és izgalmában nem is beszélget vele kötetlenül.
Ne féljen megkérdezni az interjúztatótól, hogy pontosan milyen munkakörről és feladatokról lenne szó, mert akkor tud a munkára jelentkező is többet mesélni a képességeiről és eredményeiről, ha tudja, hogy mire kíváncsi a másik fél, vagy milyen tapasztalatra van szükség az adott feladatkörhöz
– zárta sorait a szakember a lapnak.
Top hírek


Két héttel hosszabb lesz a nyár a siófoki Plázson
Idén a tavalyinál két héttel korábban indul be a szezon.

Megint nem mondott semmi újat Magyar Péter
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre