„Már nappal sem mehetünk ki a lakásból” – ez keseríti meg az újbudaiak életét

A nyár egyet jelent a szúnyogokkal, különösen, ha vízparton van az ember. Na de a saját fővárosi lakásában is? Az apró vérszívókra panaszkodnak a főváros XI. kerületében, ahol a helyiek szerint már élhetetlen állapotok uralkodnak.



Megosztás
Szerző: Julius K.
Létrehozva: 2024.07.19.
szúnyog Újbuda vérszívó XI. kerület gyérítés

Kétségbeesetten, szinte segélykiáltásként tette fel a kérdést egy újbudai lakos az egyik XI. kerületi Facebook-csoportban arról, hogy mikorra várható a szúnyoggyérítés, mert lényegében nem tud a családtagjaival a szabadban megmaradni, hiszen olyan sok a vérszívó rovar, hogy nem lehet kibírni kültéren. A Metropolnak nyilatkozó Anikó elmesélte, hogy nem erre számított, amikor a kerületbe költözött. 

CER_9662
Átvették a hatalmat az apró vérsívók Sasadon Fotó: Czerkl Gábor

Csaknem tíz éve költöztünk a kerületbe, mert zöldövezetben, saját kertes otthonban szerettünk volna élni. Korábban is Budán laktunk a II. kerületben, ráadásul az erdő közelében, de ilyen problémánk ott sosem akadt

 – mesélte az asszony, aki elmondta, hogy Sasadon, ahol élnek, kiment a kertjükbe, hogy elültessen egy növényt és néhány perc alatt csípések sokaságát kellett elviselnie, amit meg is örökített a telefonjával. 

„Sosem tapasztaltam még ilyesmit, főleg nem nappal. Persze este sem jobb a helyzet, valamelyik nap az emeleti erkélyünkön kizárólag két szúnyogriasztó fáklya társaságában tudtunk kiülni, azonban a kertünk szintjén a nagy teraszra egész egyszerűen nem lehet kimenni. Remélem, minél előbb lesz gyérítés nálunk, de az az érésem, hogy az a kertes házak kertjeiben semmit sem ér. Szörnyű, hogy már nappal sem mehetünk ki a lakásból!” 

Anikó bejegyzésére sokan reagáltak a XI. kerület más részében élők is, akik szintén arról panaszkodtak, hogy náluk is problémát okoznak a szúnyogok. Többen azt tapasztalták, hogy a gyérítés óta mintha még több lenne belőlük, amit leginkább a kora reggeli órákban éreznek.

Anikót néhány perc alatt tucatnyi csípés érte, amit le is fotózott Fotó: Olvasói

Az újbudai önkormányzat arról tájékoztat, hogy az érintett Sasad városrészben a terveik szerint földi úton történő, kémiai szúnyoggyérítést július 19-én, napnyugta utáni órákban végzik majd. Ha ez meghiúsulna, például az időjárási viszonyok miatt, akkor július 20–21-et jelölték meg pótnapoknak. Na de mit csináltak eddig?

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás