
Rohantak a mentőegységek: összeütközött két utasszállító a repülőtéren
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Metropol121 utast érintett a baleset.
Éppen vontatták a Virgin Atlantic Boeing 787-esét a londoni Heathrow repülőtéren, amikor a szárnya nekiütközött egy a British Airways felszállásra váró Airbusának, amelyen 121 utas tartózkodott a baleset idején szombaton este. A baleset miatt vészhelyzeti készültség lépett életbe, a pályát azonnal ellepték a tűzoltók.

Bár az eset nem járt sérülésekkel, a mentőszolgálatokkal és az érintett légitársaságokkal együttműködve kezeljük az eseményt
– fogalmazott a repülőtér szóvivője.
A Virgin Atlantic közlése szerint a baleset nem okozott fennakadást náluk, a British Airways pedig úgy nyilatkozott, hogy a megsérült gépet másikkal helyettesítették. A ghánai fővárosba tartó utasaiknak csak át kellett szállniuk, hogy a lehető legkevesebb késéssel folytathassák útjukat.
A két repülőgépet egyelőre kivonták a forgalomból, a hatóságok pedig megkezdték az eset teljes körű vizsgálatát: mindkét légitársaság, valamint a repülőtér is vizsgálatot indított. Az anyagi károkról egyelőre nincsenek részletes információk – írta a Daily Mail.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre