
Ilyet még nem láttál: lovakkal jár egy vendég kocsmázni a 13. kerületben – Fotó!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy férfi úgy gondolta, jó móka lóval menni a kocsmába. A járókelőket sokkolta a látvány.
Lovakat fotóztak a XIII. kerületben, a Kassák Lajos és Dózsa György utca sarkánál lévő sörözőnél. Az állatok azonban nagy felháborodást váltottak ki, de nem a hátasokkal, mindössze a látványukkal volt gond.

Bosszantja a lakókat a lócitrom
A helyiek szerint egy Péter nevű férfi a lovak tulajdonosa, aki napközben a Városligetben lovagoltat rajtuk gyerekeket; munka után pedig azokkal együtt meglátogatja az évek óta törzshelyévé vált kocsmát. A pacik türelmesen várakoznak a bejárat előtt, amíg a gazdájuk a kocsmában mulat, majd hazamennek. Az emberek szerint Péter a lovaival Óbudán él, és már évek óta az Árpád hídon keresztül közlekedik a lovaival; a nyomvonalukat könnyű felismerni, mert a helyiek szerint rendszeresen lócitromot hagynak maguk után a bicikliúton és a járdán is, amiket kerülgetniük kell.
Felháborító! Biciklivel rendszeresen kerülgetnem kell a lóürüléket. Nem értem, hogy miért kell lovakat tartani a belvárosban
– bosszankodott egy férfi.
Kedvencekké váltak a lovak
Akadtak olyanok is, akik szerint Pétert és a lovait rendszeresen elkíséri egy ember biciklivel, akinek az a feladata, hogy a lovak után szedje az ürüléket. A kocsma előtt álló lovak már igazi látványosságnak számítanak; az emberek rendszeresen megállnak velük fotózkodni, és simogatják őket, de persze vannak, akik a lócitrom és az állatok szaga miatt bosszankodnak, megint mások a lovak egészségéért aggódnak.
Épp a párommal sétáltunk, amikor láttam, hogy a rollerek mellett ott sorakoznak a pacik is. Olyan hatást keltett, mintha a rollerek mellett a pacikat is ki lehetne bérelni
– mondta lapunknak Piroska.
Fehér paripa a Flórián térnél
Péter esete nem az egyetlen; 2022 decemberében valaki egy fehér paripával ment a Flórián térre szórakozni és hagyta kikötve a hely előtt. A szelídnek tűnő lovacska türelmesen várta a gazdáját, hogy azt dolga végeztével hazaszállíthassa.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre