
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA szomszédok hívták rá egy férfira a rendőröket.
Amikor a lengyelországi Wejherowo hatóságai bejelentést kaptak arról, hogy egy férfi egy lovat próbál felvezetni az egyik helyi lakóház legfelső emeletére, azt hitték, valaki csak előrehozta az áprilisi tréfálkodás idejét. A betelefonáló azonban kitartott története mellett, miszerint a lépcsőházukban valaki egy méretes állatot vitt fel a harmadikra.

Hogy minden kétségüket eloszlassák, a rendőrök kivonultak a helyszínre, ahol megdöbbenve látták, hogy a bejelentő igazat mondott. A 19 éves fiatal épp akkor is azon vitatkozott a szomszédaival, hogy tarthat-e ekkora házikedvencet a lakásában. A forró nyomon indult nyomozás pedig kiderítette, hogy a lakó szó szerint meglovasította az állatot.
Azért akarta a lakásában tartani, nehogy az eredeti tulajdonosa rátaláljon
– mondta el a gdanski rádiónak Anetta Potrykus, a wejherowói kerületi rendőrkapitányság tisztje.
A rendőrök azóta visszaszolgáltatták a lopott kancát, a lókötő ellen pedig eljárást indítottak. Mivel az eltulajdonított érték meghaladja az egymillió forintos összeget, a bűncselekményért akár 5 év börtön is várhat az elkövetőre.

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.