„Tervezgette a jövőjét, olyan fiatal volt még!” – ezrek gyászolják Nagy Melanie meggyilkolt rokonát

M. György előtt még ott állt az élet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.12.04.
Módosítva: 2023.12.04.
Nagy Melanie M György Budapest

M. Györgynek november 29-én veszett nyoma különös körülmények között: családja úgy tudta, hogy hazafelé tart, azonban oda már soha nem érkezett meg, hanem luxuskocsijával együtt eltűnt. A családja és barátai teljesen összetörtek a hír hallatán: György elhunyt.

Molnár György, gyilkosság
 

Később kiderült, hogy még a hazaút előtt elment egy végzetes találkozóra, ezután vesztették nyomát. A rendőrség azonnal gyanút fogott, és rögtön sejtették: György eltűnése mögött bűncselekmény állhat.

Molnár György, gyilkosság
György kocsiját egy Budapest környéki település egyik házában találták meg – Fotó: Police.hu

Sajnálatos módon igazuk lett: péntek éjjel értesítették a családot, miszerint nemcsak a férfi Mercedesét, de György holttestét is megtalálták egy Budapest környéki épületben. 

Édesanyja teljesen összetört, zokogástól elfúló hangon mondta el: éjjel értesítették őket imádott gyermeke haláláról

Mint mondta, fiát meggyilkolták, ismerte is a feltételezett tettest, K. Richárdot, ugyanis vélhetően vele találkozott azon a tragikus éjszakán. 

Sokak szerint a férfit a nála lévő pénz, a kocsija és nagy értékű órája miatt csalták tőrbe és ölték meg. 

Ismerősei elmondták: Gyurit mindenki kedvelte, egy jólelkű fiatal volt:

– ingatta a fejét szomorúan az egyik ismerőse, aki évekkel korábbról ismerte már Gyurit. 

Most vele és családjával együtt ezrek gyászolják a fiatalt: 

– mondta egy másik ismerőse. 

A feltételezett gyilkost az eset után őrizetbe vették és kihallgatták, vallomást azonban nem tett. Letartóztatásáról a napokban döntenek majd – írta a Bors.

M. György eltűnésekor nagynénje, Nagy Melanie is nagy erőkkel kereste unokaöccsét. Mikor a tragikus hírek napvilágot láttak, a Bors elérte G. w. M volt élettársát is, aki sírástól elcsukló hangon akkor annyit mondott: még egyelőre nem tud beszélni a történtekről. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.